2018. november 28., szerda

Nagy erdőlopás az állam hathatós segítségével. Hogyan tovább Natura 2000 területek?


Foto: Túr Menti Védett Területek/ Facebook
Nagy erdőlopás az állam hathatós segítségével 
Augusztus vége. Szürkület. Márk Nagy János több munkatársával együtt a Túr Menti Védett Területeken, az erdő közelében szaladt, mikor három, illegálisan kitermelt fával megrakott szekeret láttak kijönni az erdőből. Megálltak a szekerek előtt és a 1112-es segélyhívót hívták. Egyik falubeli megismerte őket és közéjük hajtott a szekérrel. Elugrottak előle, másképp a lábukon hajtott volna át. A rendőrség két óra múlva érkezett ki, pedig csak 20 kilométerre voltak.

"Már nincs jogunk hozzá, hogy a természetvédelmi őreink ott legyenek az erdőben. Már nincs jogosultságunk/igazolványunk. Már nem ellenőrizhetünk, nem büntethetünk és ez látszik is."- nyilatkozta a G4Media.ro portálnak Márk-Nagy János a Túr Menti Védett Területek gondnoka.

A falusiak nagyon jól ismerték a védett terület szabályait: a védett terület gondnokai jelölték ki és a minisztérium hagyta jóvá, hogy március elsejétől egészen augusztus 31-ig mindenféle fakitermelés tilos, mert a terület madárvédelmi terület és ekkor zajlik a költési időszak.

A nyerészkedők halásznak a zavarosban, mindenféle illegális tevékenységbe fognak. -hívja fel a figyelmet Márk-Nagy János

Kontextus: Egy júliusban elfogadott sürgősségi kormányrendelettel (OUG 75/2018) a kormányzat eltörölte a környezetvédelmi törvényben a gondnok fogalmát és ennek eredményeképp a civil szervezeteknek már nincs joguk természetvédelmi területeket kezelni Romániában. Ezek a területek az állam fennhatósága alá és az ANANP (Természetvédelmi Területek Országos Hatósága) kezelésébe kerülnek. A törvény megjelenéséig 166 gondnok biztosította a Románia területének 25%-át kitevő 1000 természetvédelmi terület közel felének védelmét. A többi természetvédelmi területnek nem volt semmilyen gondnoka.

Mi történik most?
A kormányrendelet bizonytalanságot szült és adminisztrációs zárlathoz vezetett.
Egyfelől a régi gondnokok felfüggesztették a működésüket, mert már törvényesen nem léteznek, és a hivatalok kérésére csak engedélyeket állítanak ki. Másfelől a 2016-ban létrehozott ANANP nem működőképes, míg nem hozza létre a területi képviseleteit minden megyében és így nem veszi át a védett területek menedzselését. Más szavakkal, a kormányzat teljesen lemondott a gondnokokról és azt kérte az ANANP-tól, hogy azonnal vegye át a védett területetek gondozását, anélkül, hogy megbizonyosodtak volna róla, hogy az ANANP működik, vagy a megfelelő költségvetés rendelkezésére áll.

"Két héten belül aláírnak egy olyan kormányhatározatot, ami lehetővé teszi, hogy megalakuljanak a területi képviseletek." -nyilatkozta a G4Media.ro portálnak Adi Croitoru, az ANANP igazgatója, a környezetvédelmi minisztériumon belül működő biodiverzitás alegység volt igazgatója, akit a júliusi határozat után három nappal neveztek ki az ANANP élére.

Aki kapja, marja

Túr Menti Védett Területek, Szatmár megye. Három Olaszországban dolgozó testvér úgy dönt, hogy kültelken, a folyóparton épít házakat, illegálisan, engedélyek nélkül. Márk-Nagy János gondnok az Erdélyi Kárpát Egyesülettől értesítette az ügyészséget és a félig kész munkálatokat leállították.
Nyolc évvel később, augusztusban, a testvérek engedélyek nélkül folytatják a munkálatokat és a volt gondnok nem tehet semmit.
Mindazok a természetvédelmi egyesületek, egyetemi- és kutatóközpontok, akiket a júliusi 75-ös kormányhatározat eltávolított a természetvédelmi területek közeléből, riadót fújnak. A kormányhatározat a parlament jóváhagyására vár. A szenátus jóváhagyta, most a képviselőház bizottságai tárgyalják és november nyolcadikáig adnak véleményt. Ezután tárgyalja majd a képviselőház, ami döntő ház lesz.

"Bepereltük a kormányzatot és az ombucmanhoz (nép ügyvédje) fordultunk. A 75- ös kormányrendelet eltörlését kérjük, mert diszkriminálja a civil szervezeteket." -mondja Liviu Cioineag a Natura 2000 Koalíció ügyvezető igazgatója
Szerinte az ANANP nem tudja, mekkora büdzsére van szüksége, ami működésbeli zavarhoz fog vezetni. "Pénz nélkül ez a hivatal csak papíron fog létezni és csak egy bürokratikus eszköz lesz. Úgy gondoljuk, nem lesz pénz a védett területekre. Az egész csak arra volt jó, hogy kiiktassák a gondnokokat, akik riadót fújtak, ha természetkárosító beruházásról hallottak."-folytatja Cioineag.

Az ANANP terveiről
Az ANANP elnöke bizakodó. Reméli, hogy két héten belül meglesz a kormányhatározat és létrehozhatják a 41 területi kirendeltséget. Decemberben már a 400 szakember alkalmazásához kezdene hozzá, ezek az alkalmazottak a tervek szerint a terepmunkát is elvégzik. „Területi partnerségeket kötünk, előnyt élveznek azok, akik gondnokok voltak.”
A kevesebb bürokrácia jegyében a területi képviseletek nem lesznek jogi személyek. Csak szakértőket: biológusokat, környezetmérnököket, geológusokat és ökológusokat találhatunk köztük.

"Nem hiszem, hogy dolgoznék az ANANP-nek. Meg mernék esküdni, hogy utasításokat kapnánk, hogy kinek kell engedélyt adni és kinek nem. Olyan szerződés kell, amiben társakként szerepelünk, hogy a függetlenségünk megtarthassuk."-mondja Márk Nagy János.
A Túr Menti Védett Területek gondnokát eddig is erős nyomás alatt tartotta a politikum. Tavaly május és szeptember között nyolc alkalommal ellenőrizte őket a Környezetvédelmi Őrség.

A védett területek új igazgatónőjét láthatóan nem érdeklik a panaszok. Már találkozott Carsten Rasmussennel az EU Bizottság D-Regio Romániáért felelő képviselőjével, akivel az ANANP új terveiről beszélt. Az a cél, hogy a hatóság közvetítő szerepet töltsön be és közvetlenül hozzáférhessen a biodiverzitás megőrzésére létrehozott uniós pénzekhez. Tervei szerint november elején európai uniós biztosokkal fog beszélni, hogy minél pontosabb képet kapjon az év végéig.

Croitoru
„Egy költségvetésről beszélünk. Nagy bevételünk van a természetvédelmi területeken zajló tevékenységekből, mint engedélyek, filmezések, barlangok látogatása. Pontosan tudjuk, mennyi pénz kell a fenntartásukhoz, de majd elmondjuk és eldöntjük, hogy szükség van-e más forrásokra.”-mondja Croitoru, aki két új bevételi forrással is számol. Jövő évtől az ANANP az EU számára valamiféle zöld bizonylatot árul, vagyis kiegészítő intézkedéseket a védett területeken bevezetett korlátozásokért. Másfelől valamiféle védjegyet vezetnek be minden védett területen készült termékre és majd ezzel a védjeggyel kerülnek forgalomba.

Félelmek
A szakmának nem tetszenek az új igazgatónő tervei. „Az a kijelentés, hogy a saját bevételből fogod az embereket fizetni, abszurd gondolat. Világos, hogy fogalma sincs, miről beszél. Szeretném tudni, hogy a pénzügyminiszter tudja-e, hogy az ANANP által javasolt büdzsé nem fedi a valóságot és az újonnan létrejött hivatalt végül az állami költségvetésből kell fizetni.” - nyilatkozta a G4Media.ro portálnak Erika Stanciu a Propark-Alapítvány a Védett Területekért vezetője. Az alapítványnak különféle továbbképzései vannak a védett területek alkalmazottai számára.
A jövendőbeli ANANP szakértők- alkalmazottak létszámával kapcsolatban is vannak félelmek. Eddig minden olyan megyében, ahol 2-3 védett terület hoztak létre körülbelül 20-30 alkalmazott volt, de így sem volt elég nagy a létszám a terepmunkához. Most a hivatal feleannyi emberrel szeretne kétszer több védett területet gondozni.
Vélhetően az ANANP alkalmaz pár embert, pont eleget ahhoz, hogy létrehozza a területi képviseleteket. Ezzel automatikusan megszűnnek a régi gondnokságok. Az új emberek nehezen fognak eligazodni és így sokkal egyszerűbb lesz engedélyeket szerezni természetkárosító beruházásokra.
“Egy nagyon nehéz időszak jön, és attól félünk, hogy nagyon sok értékes helyet tönkre tesznek az országban. Mi más szerepet keresünk, az őrzést. Egy abszurd harc veszi kezdetét, amiben mindenki veszíteni fog.” - figyelmeztet Stanciu

A kormányrendelet most a képviselőházban van. A gondnokok attól tartanak, hogy tíz éves, sokszor önkéntesen végzett munkájuk lesz semmivé. Az ANANP elképzelése szerint mindent Bukarestből irányítanak majd, ahol az elnök, Adi Croitoru személyesen ír alá minden engedélyt, amit a hatóság kibocsát.

A cikk román eredetije október 26-án jelent meg

Berágott a Greenpeace a vízügyi és erdészeti minisztériumra

Foto: Greenpeace Romania

A helyzet egyáltalán nem rózsás, ami a technokrata kormány idején a természetvédelem terén még elérhető célnak tűnt, az mára már csak vágyálom. November nyolcadikán írta dühös kommentjét a Greenpeace Románia. Máshol nincs róla magyar hír.

A Greenpeace Romania egyáltalán nem örült a vízügyi és erdészeti minisztérium érintetlen és öreg erdőkről szóló sajtótájékoztatójának. Szerintük csak porhintés, én a parasztvakítás szót használnám, de nekem könnyebb, engem nem szoktak beperelni. A minisztérium szerint a romániai érintetlen és öreg erdők területe már több mint 21.000 hektár. A GP Románia szerint 120.000 hektár eddig még nem azonosított érintetlen erdőről beszélhetünk, amelyek még mindig nem kaptak szigorú védelmet, mert a minisztérium nem volt képes összeállítani az azonosításukhoz szükséges papírokat, feltételjegyzéket. Ha arra gondolunk, hogy az elmúlt 13 évben az érintetlen erdők több mint fele eltűnt, a helyzet egyáltalán nem rózsás és a minisztérium hatékonysága is megkérdőjelezhető. "Elvégre mit várhatunk egy olyan minisztériumtól, ahol hírből sem ismerik az átláthatóságot és lenyúlják a civil szervezetek munkáját, hogy később ezzel büszkélkedhessenek."-folytatja a GP Románia a Facebook kommentárban.

Az érintetlen erdők azonosításában a Greenpeace Románia is részt vett, cikk is van erről itt a blogon. A 2016-os Greenpeace táborba Csibi Magor, a WWF Romania akkori igazgatója is kilátogatott. A természetvédő szervezetek és az erdők kezelőinek munkája 21 000 hektár érintetlen erdő katalogizálása, ezek az erdők bekerültek az Érintetlen és Öreg erdők nemzeti  katalógusába. 

Nagyobb a baj, mint hinnénk. A vízügyi és erdészeti miniszter csak a sajtóban nyitott a civil szervezetekkel való együttműködésre, lényegében becsapják előttük az ajtót és nem hívják meg őket a munkacsoportokba. Mint kiderült, már munkacsoportok sincsenek.

2018. november 24., szombat

2018 fontosabb erdős cikkei 3





október 19-én A Vízűgyi és Erdészeti Minisztérium  közvitára bocsátotta a felsőcsertési aranybánya tervéhez szükséges 56,1579 hektár erdő kivonását az erdőalapból. (Erre a közvitára érkezik később 4400 levél a declic.ro oldalról)

október 26
Nagy erdőlopás az állam hathatós segítségével. Hogyan tovább Natura 2000 területek?
Más szavakkal, a kormányzat teljesen lemondott a gondnokokról és azt kérte az ANANP-tól, hogy azonnal vegye át a védett területetek gondozását, anélkül, hogy megbizonyosodtak volna róla, hogy az ANANP működik, vagy a megfelelő költségvetés rendelkezésére áll.

 november 2
A WWF Románia sajtóközleménye bemutatja a megújított  FSC minősítést bemutató honlapját. A Schweighofer botrány ártott az FSC jó hírének, de tudni kell, hogy a WWF fellépett az osztrák cég ellen.  Románul olvasók itt olvashatják az oldalt: https://lemncontrolat.ro/

november 8
Berágott a Greenpeace a vízügyi és erdészeti minisztériumra A Greenpeace Romania egyáltalán nem örült a vízügyi és erdészeti minisztérium érintetlen és öreg erdőkről szóló sajtótájékoztatójának. Szerintük csak porhintés, én a parasztvakítás szót használnám, de nekem könnyebb, engem nem szoktak beperelni.
http://bozsiakcio.blogspot.com/2018/11/beragott-greenpeace-vizugyi-es.html

november 11
Abgeholzt - Wie Europas letzte Urwälder verfeuert werden
Auf den ersten Blick könnten Nordrhein-Westfalens Naturfreunde zufrieden sein: Die Waldbilanz ist positiv, rein statistisch wachsen die heimischen Wälder. Doch das geht nur, weil jede Menge Importe ins Land kommen, gerade auch aus Osteuropa. Dort gibt es täglich illegale Kahlschläge, unter denen seltene Tierarten, das Klima und die Bevölkerung vor Ort leiden.
https://www1.wdr.de/fernsehen/die-story/sendungen/abgeholzt-100.html?fbclid=IwAR1daZahRDaDRwqGVbqtyTnL46ktU4ygTubRmunvGKTDClF8war4QRl4Rrc

november 12
Ipari léptékű pusztítás: 1,2 millió köbméter faanyag tűnt el az elmúlt öt évben a romániai nemzeti parkokból
"Újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Románia ellen amiatt, hogy 1,2 millió köbméter faanyag tűnt el az elmúlt öt esztendőben a nemzeti parkokból – ez gyakorlatilag 3.600 hektár évszázados erdőt jelent, azaz 7.200 futballpálya nagyságú területet – jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Andrei Ciurcanu, az Agent Green munkatársa."
https://kronika.ro/erdelyi-hirek/ipari-lepteku-pusztitas-12-millio-kobmeter-faanyag-tunt-el-az-elmult-ot-evben-a-romaniai-nemzeti-parkokbol?fbclid=IwAR2lt_L8x-bGVNsg5OOXgJcnESSJPQ5bYX-1GOXaDGHxDyt53yMPu8uo27Q

Több mint egymillió köbméter faanyag tűnt el 5 év alatt a hazai nemzeti parkokból
"A civil szervezet képviselője elmondta: brüsszeli hivatalos forrásokból úgy értesült, előfordulhat, hogy a törvénytelen erdőirtások miatt újabb kötelezettségszegési eljárás induljon Románia ellen. Brüsszelben az Agent Green és az EuroNatur szervezetek mutattak be egy jelentést a nemzeti parkokban és a Natura 2000 természetvédelmi területeken történő visszaélésekkel kapcsolatban."
http://think.transindex.ro/?hir=658&Tobb_mint_egymillio_kobmeter_faanyag_tunt_el_5_ev_alatt_a_hazai_nemzeti_parkokbol&fbclid=IwAR0gcVTYwv2wvolUeMtYAxY1rxlPqAMO2weMA6JBzBA9bBpX76W_VKsNi68

2018. november 16-án megtudtuk, hogy a kormányzat még nem hagyja jóvá a felsőcsertési aranybánya létrehozásához szükséges 56 hektár erdő kivonását az erdőalapból. Az erdővédők átmenetileg fellélegezhetnek, egyelőre hivatalosan nem tarolhatják le az erdőt. A kormányhatározat elnapolásában helyieknek(a Mining Watch Románia egy helyi közbirtokosság nevét említi, ők jelentették, hogy a helyi polgármesteri hivatal illegálisan igényelte vissza azt az erdőterületet, amit később a bányacégnek adott tovább), zöld aktivistáknak és politikusoknak egyaránt fontos szerep jutott. A zöld aktivisták a declic.ro petícióoldalon több mint 4400 aláírást gyűjtöttek és tüntetést szerveztek, de  kellett ehhez többek közt Mihai Gotiu szenátor is, aki a szenátusban kiharcolta egy vizsgálóbizottság felállítását, ami a hivatalok szerepét vizsgálta a felsőcsertési aranybánya engedélyeinek kiállításában. A jelentés júliusra készült el, ez alapján kértek egy vizsgálatot a Miniszterelnöki Hivatal Ellenőrző Testületétől, értesítették a Korrupcióellenes Ügyészséget(DNA) továbbá több minisztériumtól véleményt kértek. Értesítették a kormányzatot és a Vízügyi és Erdészeti minisztériumot, hogy a jelentett problémák tisztázásáig ne jelentessék meg a kormányhatározatot.
(Források Mining Watch Románia és Mihai Gotiu szenátor Facebook oldala)

november 23
Lugoson a rendőrség vette át a Grincs szerepét, és majdnem ellopta a karácsonyt
A rend őrei ugyanakkor nem azért foglalták le a fenyőt, mert utálnák a karácsonyt, hanem azért, mert a szállításkor nem tudták felmutatni az ilyenkor kötelező, a fa eredetét igazoló okmányt. Mivelhogy ilyen nem is volt.
Ilyen esetben pedig a rendőrségnek el kell koboznia a fát, amelyet aztán fel kell aprítani tűzifának.
https://www.foter.ro/cikk/20181123_lugoson_a_rendorseg_vette_at_a_grincs_szerepet_es_majdnem_ellopta_a_karacsonyt

november 28
Kept secret data from Romanian forest inventory reveals a catastrophic level of illegal logging
Agent Green published shocking data from second forest inventory, which has been kept secret so far. According to official logging allowances in forest management plans, not more than 18 Mio cubic meters of timber can be cut legally per year. But in reality more then 38 Mio cubic meters are being logged down. Every year.
20.6 Million cubic meters / year of timber exploited above the maximum allowed is “a shocking value of catastrophic size and an attack on both safety of the citizens of Romania and on biodiversity. Authorities have totally lost control of sustainable forest management”, Agent Green says.
https://www.saveparadiseforests.eu/en/kept-secret-data-from-romanian-forest-inventory-reveals-catastrophic-level-of-illegal-logging/?fbclid=IwAR1lSP1lBKZd1haWF_MfHZ6ix2PJTKdOmxsPWlpIxBQJCOq-r_zS-w3plS0

december 7
Félezer köbméternyi faanyagot foglaltak le a Schweighofer rétyi üzeménél
513 köbméternyi, papírok nélküli faanyagot foglalt le az erdészeti őrség december 6-án a Holzindustrie Schweighofer rétyi üzeménél végzett ellenőrzéskor - számolt be a covasnamedia.ro. A portál szerint a lefoglalt faanyagok értéke meghaladja a 171 ezer lejt. Értesülésük szerint ugyanakkor az osztrák vállalatot 10 ezer lejes büntetéssel sújtották a történtek miatt. A vállalat szerint azonban ez egy „abszurd helyzet”, ami egy mérési hibának a következménye, mivel jelenleg a feldolgozó pontosabban és másképp méri az átvett fát, mint a beszállító.
(Az osztrák cég régi trükkje a szerinte új és nagyon pontos saját mérése. Kritikusai szerint meglopja beszállítóit. Szomorú tény, hogy a zöld aktivisták egyike átigazolt az osztrák céghez, mert van az a pénz.)
http://think.transindex.ro/?hir=671&Felezer_kobmeternyi_faanyagot_foglaltak_le_a_Schweighofer_retyi_uzemenel

 december 20

Destruction of the largest complex of primary forest in EU: the Fagaras MtsFagaras mountains are unique - according to our knowledge, they host the largest areas of primary forests in entire EU (around 10,000 hectares). To compare - it is the same area as all the primary forests found in the entire Slovak Republic. In addition, other large areas are covered by valuable natural forests, which connect primary forest localities into larger complexes of high naturalness. Therefore, it deserves special attention and conservation.
https://www.remoteforests.org/article.php?id=40%2Cdestruction-of-the-largest-complex-of-primary-forest-in-eu-the-fagaras-mts%2Cen&fbclid=IwAR3E8fH2YHcYWIPk-v1FeaVlYPd9EtWakCmfgx_7v50imPXiZDOW0VbYlrY
(a cikk folyamatosan frissül)

2018. szeptember 23., vasárnap

Etikus divat (interjúrészlet Stella McCartney divattervezővel)

Image by Wikimedia CC BY 2.0

Elle: Saját márkád születése óta az etikus divat élvonalában állsz. Gondolod, hogy a divatipar a nyomdokaidba lép?

Kisebb az ellenállás. Eddig formabontó dolognak számított és szinte kikacagtak a meggyőződéseim miatt. De ragaszkodtam elveimhez a divatiparban, ezt nem kompromittálnám. A mostani fiatalok átláthatóságot kérnek életük minden részletében és bizonyos fokú elkötelezettséget. Azt hiszem én ezt kínálom a divatban, talán egyedüliként. A kezdetektől párbeszédet folytatok vevőimmel az etikus divatról, felelősségünkről a rengeteg állat leölésében és a környezetre gyakorolt hatásukról.
Ma már minden divatház kezdi látni ezeket a problémákat, már nem annyira idegen nekik: van lehetőség arra, hogy az anyagokat jobb módszerekkel állítsuk elő és dolgozzuk fel, hogy sokkal tudatosabbak legyünk. Ezt fel kell vállalnunk és ez jó dolog, természetesen.

Elle: Eltartott egy darabig...de miért tartott ilyen soká?

Az egész életem kellett hozzá! Sajnos nincs sok időnk, de remélem, hogy a dolgok jó irányba tartanak. Folytatom ezt a párbeszédet a vásárlóimmal. Úgy cselekszem, hogy éjjel jól aludhassak, és ez az ok, amiért csinálom. Az ipar nagyon lassan mozdul, mert nagyon sok pénzt keresnek a szőrmével és a kiegészítőkkel. Hosszú ideje így keresnek pénzt.

Az ipar vezetői sok pénzt kell csináljanak, ez egyfajta gépezet. Nincsenek kérdéseik. Reméljük, hogy a következő nemzedék majd minden téren többet követel. De már most is érzem a fejlődést, az idősebb vásárlóim odajönnek hozzám és elmondják, hogy „tetszik a dizájn, tetszenek a cipők”. Egy fiatalabb vásárló azt kommenteli, hogy "Köszönöm, mindazt amit a divatiparban képviselsz.” itt most a fenntarthatósággal kapcsolatos elveimre gondolnak, arra, hogy fontos számomra az állatok sorsa,  meg az üzletpolitikámra. Ez reményt ad.

Elle: Továbbra is izgalmas technikai kihívás neked, hogy ne használj bőrt, szőrmét, tollat?
Nagyon szeretek San Franciscó-i építészekkel és technikusokkal dolgozni, szeretek bepillantani a jövő technológiájába, lenyűgözőnek találom. Nagyon tisztelem a divatszakma hatalmas múltját, de valószínűleg csak tíz anyagot használ és kiapasztja a forrásokat. Ez pedig lustaság! Újra kell gondolnunk az eljárásokat, ha műanyagról és vízről van szó. Nincs szükség arra, hogy ennyi vizet fogyasszunk és ennyi állatot leöljünk. Törődnünk kell a bolygónkkal. Tegnap egy új sportcipő lépett kifutóra. Ez egy nagyon innovatív darab, két évig fejlesztettük. Ehhez a cipőhöz nem használtunk ragasztót. Semmilyen állati eredetű ragasztó vagy vegyszer nincs benne. Ez valóban innovatív és nagyon menő (cool)!

Elle: Mit gondolsz, mikor azt hallod, hogy divattervezők tíz évvel a te döntésed után mondanak le a szőrméről/bőrről?
Az állatok leölése kegyetlen és barbár szokás és egyáltalán nem szükségszerű. Olyan üzletpolitikám van, ami egészséges és növekszik.
Senki nem veszi észre, hogy a cipőimhez használt bőr nem nappabőr (ford. megj. helyette eco alter nappa) és a táskáim sem bőrből készültek. Megkérdezheted bármelyik nőt, senki sem veszi észre.
Hosszú és nehéz út volt, de meg lehet csinálni.Lehetsz egyszerre etikus és kreatív, lehetsz lelkes meg minőségi és lehet olyan üzleti modelled, ami azon alapul, hogy nem öljük le az állatokat. Ezen a szinten egyedül vagyok ezzel és megmutatom, hogy így is lehet. Nagyon büszke vagyok a csapatomra és magamra, hogy végigküzdöttük ezt a harcot. Reménnyel tölt el, hogy mások is erre az útra lépnek. Még sok munka van. A szőrmeipar sötét és erős.

Elle: Gondolod, hogy ezt az egoista megszállottságot felváltja a kollektív felelősségvállalás?

Az emberek úgy érzik, hogy megérdemlik a divatos ruhákat és azt, hogy gyorsan hozzájussanak.  Ezért született a fast fashion. Ez nem egy jó rendszer és jól kellene bánni az emberekkel, akik nekik dolgoznak. Jobb emberré kell válnunk és jobb üzletpolitikát kell keresni. Ebben a vásárlóknak is szerepet kell vállalniuk.

(A teljes interjú az Elle román kiadásának augusztusi számában jelent meg)

2018. június 6., szerda

Verespatak 2018 (cikkgyűjtemény)

Wikimedia Commons

Nyílt levelet intéztek Dăncilă-hoz a verespataki kártérítési perhez csatlakozni akaró civilek
Nyílt levélben fordult több szervezet Viorica Dăncilă-hoz a verespataki bányaprojekt ügyében Romániával szemben kezdeményezett per kapcsán. A rosiamontana.ro oldalon is közzétett levélben több civil szervezet is arra kéri a miniszterelnököt, hogy a bányanyitás miatt kezdeményezett kártérítési eljárásban ők is részt vehessenek, mint Romániát képviselő fél.
http://itthon.transindex.ro/?cikk=27147


Patthelyzet Verespatakon: az ellenállás győzött, a szembenállás maradt
Verespatak az elmúlt években a romániai civil mozgalmak történetének szimbólumává vált: a sok éves civil ellenállás a kanadai-román Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) projektjével szemben leleplezte a politikum és a nagybefektetők érdekszövetségének működését, de arra is jó példa volt, hogy lehetséges nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Bár az RMGC kényszerű kivonulása óta Verespatak vize valamivel csendesebben folyik, a helyiek még mindig nem nyugodhattak meg egészen. A romos műemlékházak között, a települést közrefogó, kincset és bányászati emlékeket rejtő hegyek lábánál kerestük Verespatak jövőjét.

Júniusban felkerülhet Verespatak a Világörökségi Listára
A Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága (ICOMOS) a Világörökségi Lista felvételére jelöli Verespatakot. Az ezzel kapcsolatos döntés júniusra várható, ekkor fog ugyanis a a Világörökségi Tanács Bahreinben összeülni. Az erről szóló hírt a volt kulturális miniszter, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) mostani szenátora, Vlad Alexandrescu jelentette be.

Románia lemondott arról, hogy Verespatak felkerüljön a világörökség listájára
Románia kormánya hivatalos tájékoztatást nyújtott be arról, hogy nem támogatja Verespataknak az UNESCO világörökségi listájára történő felterjesztését, amelyet még 2016-ban készített elő a Cioloș-kabinet.

Se szó, se beszéd: visszavonta Verespatak jelölését a világörökségi listára a román kormány
Ilyet sem gyakran kezdeményez egy ország a saját régiójával szemben.
A Dăncilă-kormány visszavonta Verespatak felterjesztését az UNESCO világörökségi listájára – tudta meg a g4media.ro. A pályázatot még a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány kulturális minisztere, Corina Șuteu nyújtotta be mandátuma utolsó napján.
http://foter.ro/cikk/20180606_se_szo_se_beszed_visszavonta_verespatak_jeloleset_a_vilagoroksegi_listara_a_roman_kormany

Dear UNESCO, save Rosia Montana!
We, the signatories to this letter, ask you to keep the Rosia Montana file on the UNESCO Committee's agenda and that you do not delay the decision. We apologize for the position of the representatives of the Romanian government who have asked you to withdraw the file. They do not represent us and do not speak on our behalf. Hundreds of thousands of Romanian citizens want to save the Rosia Montana heritage for future generations. We received the ICOMOS evaluation report and its recommendations with great joy! Unlike our current ministers, we respect our history and heritage and we want Rosia Montana to become a UNESCO World Heritage site!

Why is it important?
In Bahrain between June 24th and July 4th, the decision will fall whether Roşia Montană will enter the UNESCO World Heritage List. But the Romanian government has asked the World Heritage Center to withdraw the file so as to prevent Roşia Montană from being listed on the World Heritage List.

The International Monuments and Sites Council (ICOMOS) report recommended in May 2018 the inclusion of Rosia Montana into the family of UNESCO World Heritage Site and requested for the site to be added to the ‘Heritage in Peril’ List. The value of Roşia Montană heritage has been recognized by thousands of international specialists. The uniqueness and authenticity of the Apuseni site is thus confirmed and recognized by the most important forum of evaluators.

The inclusion of Rosia Montana onto the UNESCO list now depends on the final vote by the World Heritage Committee at the end of the month. However the Romanian government is trying to stop this, justifying its decision through a false argument of international arbitration opened by Canadian Gabriel Resources.

It is very important that our voices are now heard by UNESCO; they need to hear those who love Roşia Montană! And through the tens of thousands of signatures from citizens from Romania we can offset the bad intentions of our government and the cyanide lobby.

We will communicate every day the number of signatures to the UNESCO World Heritage Center. Please sign and distribute the petition!
https://facem.declic.ro/campaigns/unesco-save-rosia-montana

Nemzetbiztonsági kérdésként kezelik Verespatak UNESCO örökségvédelmi védettségét?
Viorica Dăncilă miniszterelnök kérésére június 27-én a román legfelsőbb védelmi tanács napirendre tűzi a Verespatak UNESCO örökségvédelmi védettségével kapcsolatos témát – közölte szerdán az elnöki hivatal, amely a Mediafax hírügynökség kérdésére válaszolt.
https://kronika.ro/belfold/nemzetbiztonsagi-kerdeskent-kezelik-verespatak-unesco-oroksegvedelmi-vedettseget

Összeül a védelmi tanács, hogy megvitassák Verespatak UNESCO-jelölésének ügyét
Az elnöki hivatal szerint Klaus Johannis elnököt foglalkoztatja Verespatak témája, ezért a kérdést a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó védelmi tanács június végi ülésének napirendjére tűzték.

2018. május 6., vasárnap

2018 fontosabb erdős cikkei 2


20018. május. 5.
Az Agent Green szerint a Romsilva(Országos Erdőgazdálkodási Hivatal) több erdőt tesz tönkre, mint a tűz. A Domogléd-Cserna Nemzeti Parknak csak 49%-a szigorúan védett. Olyan érintetlen erdőkbe és öreg erdőkbe épülnek új erdészeti utak és folyik intenzív kitermelés, amelyek bekerülhetnének az Őserdők és öreg erdők nemzeti katalógusába. Nem tudni kik a felelősök azokért a tűzesetekért, amik minden évben előfordulnak, de azt tudjuk, hogy a tűz kb.1000 m³ fát pusztít el évenként. Ezzel szemben a Romsilva 30.000 m³ kitermelését hagyja jóvá évente a park területén. Miért a tűz miatt drámázik a Romsilva és miért nem a szándékos és masszív kitermelések miatt? -teszi fel a kérdést az Agent Green.
(Az Agent Green Facobook-on megosztott román nyelvű szövege alapján készült fordítás)

2018, Romania - Domogled - Valea Cernei National Park
While primary forests have gradually disappeared from the European natural heritage, Romania still have some great forests formed after the last ice age. They remained untouched till recently. Political incompetence and corporate greed puts these forests under immediate threat. Only about 10% of all primary forests were included in the national catalog for the virgin forests. The public funds allocated years ago to map and preserve these forests have been used for other purposes. The situation is out of control.
Deep wild, in the Cernisoara river basin, an untouched forest in Domogled park is so unspoiled that not even an old trail could be found to explore these paradise forests. It may remind well equipped visitors of scenes from Jurassic Park. But those who own the Cernisoara forests and should protect it decided to cut it. It is the Romanian State itself through the Ministry for Environment, Ministry for Forests and the state forests manager, Romsilva. Cuting started in 2017 and more is planned in 2018.

The eradication of primeval forests in Romania is Europe's biggest and most pressing nature conservation drama today. But almost nobody is taking notice. If no action is taken now, many of these valuable forests will be gone within the next 2 to 3 years.

EuroNatur and Agent Green call on the Romanian government to immediately halt commercial logging in all Romanian national parks, to include all primeval and old growth forests in national parks in the core zones and to adopt a modern, independent and well-funded national park management system.
Also the EU needs to get proactively engaged in saving this precious European natural heritage.


Az első rész: http://bozsiakcio.blogspot.ro/2018/02/2018-fontosabb-erdos-cikkei-1.html

"The forest itself demands to be cut". This is the meaningful answer of the one who is now for more than 10 years the director of the administration of Romania's largest and most degraded national park, Domogled - Valea Cernei. He was asked by Agent Green activists for the reason for logging in a national park. The arguments took place on May 26th when Agent Green activists surprised Romsilva officials while showing an Austrian MEP the beauty of the park. The protest took place in the area of Cernisoara, the last wild valley of the park where at least 2 plots are scheduled to be logged in 2018. The first 2 plots have been cut in 2017 and the activists took the Romsilva officials and the MEP to see the illegalities. Agent Green calls on the romanian environemntal ministry to stop logging in all 13 national parks of Romania whose forests cover no more than 1% of the country's surface.(Agent Green /Facebook)

Kahlschlag in Rumäniens Urwäldern

Nationalparks in Gefahr. Der österreichische EU-Parlamentarier Thomas Waitz recherchierte die Schäden vor Ort.
Nein, Thomas Waitz braucht keine Hilfe, um das Alter des riesigen Buchenstammes zu erfassen, der in Stücken auf der Forststraße liegt. Der steirische EU-Parlamentarier ist selbst Bauer und Waldbesitzer und überrascht das Team des Nationalparks Domogled nicht nur mit Fachwissen, sondern auch mit unangenehmen Fragen: „Können Sie mir sagen, warum man einen 350 Jahre alten Baum umschneidet – in einem Nationalpark?“ Die Rumänen liefern Erklärungen, Ausreden, seltsames Fachvokabular wie „schützendes Baumfällen“.
https://kurier.at/chronik/weltchronik/kahlschlag-in-rumaeniens-urwaeldern/400042288

05. 30.
FRISSÍTVE: Házkutatást tartottak az ügyészek a Schweighofer gyáraiban
Öt megyében és Bukarestben tartottak szerdán összesen 23 házkutatást a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei, olyan intézményeknél és személyeknél, amelyeket azzal gyanúsítanak, hogy a közbeszerzések elcsalására, adócsalásra és illegális fakitermelésre szakosodott bűnszervezet tagjai. A becsült kár 25 millió euró.

A DIICOT a Schweighofernél tart házkutatást
izsgálatokat folytat a Szervezett-bűnözés és Terrorizmus Elleni Hivatal (DIICOT) a legnagyobb hazai faexportőr vállalatnál, a Holzindustrie Schweighofernél mind a vállalat székhelyén, mind pedig 23 más, a vállalathoz kapcsolható helyszínen. A sajtóban megjelent hírek szerint a DIICOT 25 millió eurós kár okozása miatt indított nyomozást az egyébként osztrák tulajdonban levő vállalat ellen. A gyanú szerint 2011 óta többször vásároltak és vittek ki az országból olyan fát, amelyre nem volt kitermelési engedély, vagy pedig hamis volt.
http://itthon.transindex.ro/?hir=51734

Forest destruction in Romania: Large-scale raid against criminal network started
In the early morning of May 30, 2018, officials of the Romanian anti-mafia prosecution office DIICOT began a large-scale investigation against illegal practices in the wood industry in Romania. The DIICOT press release announces: “Public prosecutors of the Directorate for the Investigation of Organized Crime and Terrorism have together with police officers within the Public Order Department and the Department of Economic Crime conducted 23 house searches in five districts of the country and in Bucharest.” The press release speaks of a “destructive action by an organized criminal group” specializing in offenses of misappropriation of public wood and also auctions, tax evasion, unfair competition, deforestation and other offenses. “
https://www.saveparadiseforests.eu/en/forest-destruction-in-romania-large-scale-raid-of-the-anti-mafia-prosecuter-started/

Waldzerstörung in Rumänien: Großangelegte Razzia gegen kriminelles Netzwerk angelaufen
Am frühen Morgen des 30. Mai 2018 begannen Beamte der rumänischen Anti-Mafia-Behörde DIICOT (Direktion zur Bekämpfung des Organisierten Verbrechens und des Terrorismus) mit einer groß angelegten Ermittlungsaktion gegen illegale Praktiken in der rumänischen Holzindustrie. Die Presseausendung von DIICOT gibt bekannt: „Staatsanwälte der Direktion für die Untersuchung von organisierter Kriminalität und Terrorismus haben zusammen mit Polizeibeamten der Abteilung für öffentliche Ordnung und der Abteilung für Wirtschaftskriminalität 23 Hausdurchsuchungen in fünf Bezirken des Landes und in Bukarest durchgeführt.“ In der Pressemitteilung ist von einer „organisierten kriminellen Gruppe“ die Rede, spezialisiert auf Straftaten der Veruntreuung von öffentlichen Holzversteigerungen, Steuerhinterziehung, unlauterem Wettbewerb, Abholzungen und anderen Straftaten.
Romania’s security forces have mounted a series of raids to break up an alleged €25m illegal logging ring, in what is believed to be the largest operation of its kind yet seen in Europe. Officers from Romania’s Directorate for Investigation of Organised Crime and Terrorism (DIICOT) swooped on 23 addresses – including factories owned by the Austrian timber group Schweighofer Holzindustrie, according to local press reports.
https://www.theguardian.com/environment/2018/may/31/romania-breaks-up-alleged-25m-illegal-logging-ring

Hargita megye: a famaffiára csaptak le a rendőrök, és egy Picasso-festmény került elő
Egy illegális faértékesítéssel foglalkozó bűnszervezet felgöngyölítése közben bukkantak rá egy házkutatás során a Hargita megyei rendőrök egy vélhetően nagy értékű Picasso-festményre. A műalkotást elkobozták, jelenleg a Maros Megyei Múzeumban őrzik.
A Hargita megyei rendőrség beszámolója szerint az elmúlt napokban összesen 17 házkutatást tartottak Hargita, Maros, Brassó, Bákó és Vaslui megyében több cégnél és egy feltételezett bűnszervezet tagjainál, akik a gyanú szerint az adószabályok kikerülésével összesen 1700 köbméter faanyagot értékesítettek.
http://www.maszol.ro/index.php/szajtato/97124-hargita-megye-a-famaffiara-csaptak-le-a-rend-rok-es-egy-picasso-festmeny-kerult-el

Célkeresztben a Schweighofer - Romániában fellépnek a szervezett bűnözés ellen
Közbeszerzési csalás, adócsalás, tisztességtelen verseny és illegális fakitermelés gyanújával rendelt el házkutatást a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az osztrák Holzindustrie Schweighofer faipari cég romániai üzemeinél és bukaresti központjánál.
A vádhatóság szerint a bűnszövetkezet tagjai az utóbbi hét évben az erdészeti igazgatóságok közbeszerzési eljárásainál elkövetett csalásokkal, a konkurensek önkényes félreállításával juttatták jelentős mennyiségű nyersanyag-többlethez a vállalat fűrészüzemeit, ahol az átvett famennyiség egy részét a gyanú szerint nem vezették be a könyvelésbe.
In the Carpathians, the largest remaining primeval forests in the EU are in danger. A unique natural heritage is disappearing inexorably, and only small parts remain protected. Unclear rules set by Romanian authorities and the suspicion of corruption in the forest management authorities have promoted ruthless deforestation. In addition, there are international timber companies that happily help themselves to illegally cut wood in Romania.
https://europeangreens.eu/news/thomas-waitz-romanias-primeval-forest-risk-illegal-logging

Illegal Loggers Are Decimating Romania’s Virgin Forests, Say Green Groups
Even protected areas aren't safe as some of Europe's largest primeval woodlands come under threat
Even after decades of rampant deforestation, Romania is still home to more than half of Europe's primeval woodlands, some 6.5 million hectares of old-growth temperate climate forests. As a result, some of the Old Continent's largest populations of brown bears, wolves, lynxes, and wildcats live in the country. Still, the Eastern European country is losing 62,000 hectares of this forest annually, or roughly 3 hectares per hour, much of it due illegal logging. Either as raw logs or as processed timber, nearly all of this wood somehow finds its way out of the country, to places like Northern Africa and Western Europe.
http://www.earthisland.org/journal/index.php/elist/eListRead/illegal_loggers_decimating_romanias_last_virgin_forests/

Behind The Scenes: How Log Yards Hide the Destruction of Europe's Ancient Forests
EIA's Report Behind the Scenes takes detailed look at how the Austrian timber giant Holzindustrie Schweighofer, one of the largest wood processors in Romania, continues to fuel the destruction of Europe’s last old growth forests, in spite of five years of pledges not to source timber from national parks or protected areas.




"EIA’s investigation has determined that Schweighofer’s log suppliers have transported over 35,000 m3 of timber from just two national parks in the 18 months from January 2017 to June 2018. One of Schweighofer’s largest Romanian suppliers of wood is called Frasinul. Frasinul cuts wood in numerous sites in national parks and operates numerous log yards nearby, from which it sells logs to Schweighofer. Frasinul has a history of legal troubles; its CEO has been under investigation by Romania’s anticorruption authorities since 2014."
https://content.eia-global.org/posts/documents/000/000/764/original/EIA_Romania_2018_Final_EN-web.pdf?1531794607

Hárítja a felelősséget a Schweighofer?
A Romániában évek óta vizsgálódó környezetvédelmi ügynökség azzal vádolja a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozót, hogy továbbra is átveszi a romániai nemzeti parkokban kivágott fát. Az Environmental Investigation Agency (EIA) elnevezésű washingtoni és londoni székhelyű szervezet azt állítja, hogy az osztrák cégcsoport azért adta a tulajdonában levő romániai erdőket, hogy a törvénytelen kivágásokért a felelősséget áthárítsa a beszállítóira.
https://szekelyhon.ro/aktualis/haritja-a-felelosseget-a-schweighofer)

Tovább fosztogatja a romániai erdőket a Schweighofer
Eladta az erdőit és a lerakatait, hogy ne ő feleljen azért, ahogy ott „tisztára mossák” a törvénytelenül kivágott fákat – jelenti az Environmental Investigation Agency.
A Schweighofer továbbra is vásárol fel védett nemzeti parkokból származó faanyagot, állítja az Environmental Investigation Agency környezetvédelmi oknyomozó civil szervezet friss jelentése (az angol verzió itt, a román pedig itt letölthető). A jelentés szerint a nagy fafeldolgozók felvásárlásainak köszönhetően az elmúlt évtized alatt Románia szűz erdőinek akár kétharmada is elpusztulhatott. A legfontosabb felvásárló az osztrák tulajdonú Holzindustrie Schweighofer.
https://erdely.atlatszo.hu/2018/07/25/tovabb-fosztogatja-a-romaniai-erdoket-a-schweighofer/

A magánszemélyek kárára duplázta meg erdőbirtokát az állam
1922-ben a teljes romániai erdőterületnek csupán 24,1 százaléka volt az állam birtokában, jelenleg azonban szinte a fele. A legnagyobb magánbirtokos a svéd IKEA, 48 ezer hektárral.
Egy évszázad alatt mintegy 10 százalékkal csökkent a romániai erdők területe, derül ki, ha a jelenlegi statisztikai adatokat összehasonlítjuk az 1922-ből származókkal. Abban az évben az erdős területek 7,3 millió hektárt tettek ki – ebben az értékben szerepel Besszarábia is, igaz, hogy az időközben önállósult tartomány erdőben szegény vidéknek számított már akkoriban is. 2017 végén az Országos Statisztikai Hivatal nyilvántartásaiban 6,4 millió hektár erdő szerepel. Ezt az adatot egyes környezetvédő szervezetek túlzónak tartják, arra hivatkozva, hogy a fakitermelés valós mértéke kb.40 százalékkal nagyobb a hivatalosnál, évi 18-20 millió helyett 26-28 millió köbméter, amelyből az következik, hogy a valós erdőterület kisebb a hivatalos statisztikákban szereplőnél.
http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/99773-a-maganszemelyek-karara-duplazta-meg-erd-birtokat-az-allam

Mit hozott a Holzindustrie Schweighofer Székelyföldnek?
„Arra jutottunk, hogy ez egy nemkívánatos beruházás, hiszen amellett, hogy bizonyos gazdasági lehetőségeket hoz, annyira káros, közvetlen és közvetett erdőpusztító tevékenységet hoz magával, amely hosszú távon Székelyföldnek nem tesz jót” – elevenítette fel vitaindítójában a zöldek képviselője.
http://www.3szek.ro/load/cikk/115335/mit_hozott_a_holzindustrie_schweighofer_szekelyfoldnek_tusvanyos#.W2HIOWT2izt

Az EU-hoz fordulnak a civilek, hogy megvédjék a kormánytól a természetvédelmi területeket
A Natura 2000 Koalíció elnevezésű, civil szervezeteket tömörítő szövetség a Nép Ügyvédjéhez és az Európai Unió Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságához fordul amiért a kormány sürgősségi rendeletben módosította a természetvédelmi területek gondnokságára vonatkozó törvényt.
http://think.transindex.ro/hir=578&Az_EUhoz_fordulnak_a_civilek_hogy_megvedjek_a_kormanytol_a_termeszetvedelmi_teruleteket

Six years later, a criminal investigation into illegal environment permits finally begins in Romania
In 2012, almost one hundred permits were issued to Oltenia Energy Complex (OEC), allowing the company to cut down hectares of forest to make way for coal mines. The permits were issued illegally, however, as Bankwatch Romania proved in court over the past six years. After many lawsuits and complaints to the relevant authorities, a sign of progress came this summer when the Romanian Ministry for Environment informed criminal investigation bodies about this situation.

(a cikk folyamatosan frissül)

2018. február 19., hétfő

2018 fontosabb erdős cikkei 1

foto: Agent Green

Die Wahrheit über das Heizen mit Holz
" Auch die größten Reste des Urwalds, der einst den ganz Europa bedeckte, haben sich hier erhalten. Transsilvanien, das Land jenseits der Wälder, lockt bis heute relativ wenige Touristen an. Das liegt auch daran, dass die ausgedehnten Waldgebiete kaum über abgesteckte Wanderwege verfügen."
https://www.zdf.de/dokumentation/planet-e/planet-e-die-wahrheit-ueber-das-heizen-mit-holz-100.html

Ész nélkül irtják a fákat az egykori dák főváros területén, Sarmizegetusán
Az Agent Green és a Dacica egyesületek által készített drónfelvételeken jól látható, hogy olyan nagy méretű tölgyfákat vágtak ki, amelyek a turisztikai útvonalakon kívül esnek. Ráadásul az egyes kidőlő fák a kőtömbökre zuhantak. A munkagépek óriási károkat okoztak a szentélyek területén is. Tekintettel arra, hogy Sarmizegetusa Regia világörökségi listán szerepel, ugyanakkor a 40 hektáros Gredistye–Csoklovina természetvédelmi területnek minősül, az itt végzett pusztítást a törvény is bünteti.

február 14
Europe's greatest wilderness under siege today. Romania plans to drastically increase logging allowance in Semenic Mountains, a Natura 2000 European protected area, National Park and UNESCO World Heritage. Areas of strict protection, such as nature reserves within the park will be open for commercial logging according to the leaked draft of the new management plan obtained by Agent Green investigators today.
In fact the non-intervention area of the park will be reduced with 5527 hectares in comparison with the management plan that was approved by the Scientific Council and the Romanian Academy (Timisoara). This means that the non-intervention area will decrease from 47,5% to only 32%. This takes Romania even further away of IUCN requirements that does not allow commercial logging in national parks and that establishes non intervention core zones of at least 75%.
Semenic is home of European Union's largest remaining beech virgin forest. A part of it has been included in the UNESCO World Heritage last summer. These forests shelters thousands of species of flora and fauna. Grey wolves and brown bears roam free in these woods.(via Agent Green/ Facebook)

A szenátus engedné, hogy közszolgálati munkálatok folyjanak fokozottan védett területen is "Márk-Nagy János, az Erdélyi Kárpát Egyesület igazgatója azonban egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy, ha elfogadnák a törvénymódosítást, akkor az megkönnyítené a helyi közösségek dolgát: „bizonyos védett területeken most is lehet beruházásokat végezni, csak meg kell vizsgálni, hogy ezek a beruházások hogyan hatnak az ottani környezetre, nyilván vannak olyan zónák, ahol fel sem merülhet, hogy például gáz- vagy magasfeszültségű vezetékek fussanak. A védett területek többségében most is meg lehet ezeket csinálni, csakhogy egyedi vizsgálatot kell végezni, viszont ha megváltozik a törvény, akkor ez automatikusan menne, ez pedig hatalmas probléma."
http://think.transindex.ro/?cikk=27118

Nyúljanak hozzá a szűz erdőkhöz, hogy legyen a házunkban csatornázás?
Természetvédelmi szempontból drámai lépésre készülnek a honatyák - állítják a zöld szervezetek, többek között a WWF Románia vagy a Greenpeace. A Zöld Erdély Egyesület vezetője, Kovács Csongor szerint a szenátusban múlt héten megszavazott, 51/2006-os közszolgáltatásokra vonatkozó törvény módosítása lehetőséget ad arra, hogy végleg kivegyenek az erdészeti alapból olyan területeket is, ahol szűz, tehát szigorúan védett erdők vannak. Miért van erre szükség? - kérdeztük László Attila szenátort, aki más RMDSZ-es honatyákkal együtt megszavazta a módosítást.
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/92898-nyuljanak-hozza-a-sz-z-erd-khoz-hogy-legyen-a-hazunkban-csatornazas

Holzunternehmen distanzieren sich von Holz aus rumänischen Nationalparks und Urwäldern
EuroNatur und Agent Green untersuchen die Nachverfolgbarkeit des Holzes ++ Internationale Holzunternehmen fordern klare Gesetzeslage von der rumänischen Regierung ++ Rumänische Urwälder sind durch illegalen Holzeinschlag massiv bedroht
https://www.euronatur.org/aktuell/detail/news/nachhaltigkeitskriterien-von-rumaenischen-holzunternehmen-unter-der-lupe/

2018. március 17
5 Agent Green investigators have been blocked and deprived of liberty by dozens of aggressive representatives of Bucova forest association in Caras-Severin county. They were disturbed that the NGO made formal complaints for illegal logging in virgin forests. The investigators managed to avoid physical violence until police arrived. The incident took place at the edge of the forest after the Agent Green investigators obtain filmed evidence of the illegal logging in the virgin forests. The Agent Green representative laid criminal charges to the local police station for deprivation of liberty according to the Romanian criminal code.
Such unpleasant events result from the lack of action by the Romanian forest ministry that stopped populating the official national catalog of virgin forests despite the previously approved 583.000 euros to map and preserve virgin forests. The ministry is also suspiciously slow in approving studies made by NGOs and other independent experts. Furthermore, the ministry, through their forest guards, does not apply properly the legal precautionary principles to prevent destruction of virgin forests. It is also the case of the forests of Bucova related to this incident where logging started in 2014 and continued also in 2017. Holzindustrie Schweighofer is one of the key beneficiaries of the wood from Bucova.
(Agent Green/Facebook)

Közművesítés védett területeken: az RMDSZ képviselőházi frakciója nemet mond
Nem támogatja az RMDSZ képviselőházi frakciója azt a törvénytervezetet, amely engedélyezné a szigorúan védett területeken a közművesítést - tájékoztat hírlevelében az RMDSZ. A szenátus, több RMDSZ-es szenátor támogatásával, megszavazta korábban a közszolgáltatásokra vonatkozó törvénytervezetet. A zöldek és László Attila szenátor érveit itt olvashatja. 
Schlechte Schlagzeilen war der Holzunternehmer Gerald Schweighofer früher gewohnt. Sein Familienunternehmen wurde im waldreichen Rumänien in der Vergangenheit immer wieder mit der Holzmafia in Verbindung gebracht. Denn das illegale Abholzen der letzten Urwälder in dem Karpatenland ist für illegale Holzfäller ein äußerst lukratives Geschäft.
http://www.handelsblatt.com/my/unternehmen/mittelstand/familienunternehmer/gerald-schweighofer-holzunternehmer-schweighofer-tut-sich-mit-seinen-kritikern-zusammen/21087078.html?ticket=ST-1125482-dJVJl0h3xZuUKctbWcdz-ap3

The Mighty are falling
Heavy rain clatters on the windscreen of Ion Holban’s four-by-four as he shifts through the gears to make it up a steep dirt track deep in Romania’s Carpathian Mountains, a wilderness where pristine forests host bears, wolves, lynx and wildcats. Holban wants to keep it this way, which is why he has organised a 50-strong group of experts and campaigners to join him on a week-long mission to map out the vast tracts of ancient woodland before it’s too late.
“There’s pressure from logging all across Romania,” says Holban, the campaign co-ordinator of Agent Green, an anti-logging NGO. “The government is not treating the virgin forests with the respect and value that they deserve. There’s very little protection in place.”
http://ozb.ro/2018/03/21/the-mighty-are-falling/

 2018. március 26. 
Holzindustrie Schweighofer sold all their 14.666 ha of forests owned in Romania. The client is the controversial swedish company, Greengold that has previously intermediate other 33.600 hectares to IKEA. Agent Green asked Holzindustrie Scweighofer what the transaction mean for their commitment to preserve all their virgin forests and the one at Câmpușel that they promised to include in Retezat National Park. The company answered that the commitment was passed to Greengold through a special clause in the contract regarding the mapping and the protection of virgin forests. But to our greatest disappointment, the company changed its mind regarding the forests at Câmpușel.
On another hand, one should notice that by selling its forests, Schweighofer will no longer be liable according to the EU TR directive that may punish the first placer of wood on the market if proven illegal. But from now on, Schweighofer will be only do processing of wood and the liability will be passed down the chain exclusively to logging companies.
(Agent Green/Facebook)

A Schweighofer eladja minden romániai erdőjét
Az osztrák Schweighofer csoport hétfőn bejelentette: eladja Cascade Empire nevű leányvállalatát, amely több mint 14 000 hektár erdőt birtokol Romániában, továbbá a Cascade Empire erdőgazdálkodási egységet. A vásárló a GreenGold Group nevezetű svéd vállalat. A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra.
http://foter.ro/cikk/20180326_a_schweighofer_eladja_minden_romaniai_erdojet

Eladja összes Romániában található erdejét a Schweighofer
A céget többször is megvádolták az elmúlt években, hogy illegális fakitermelésből származó fát fogad be, sőt előfordult az is, hogy Romániából, Ausztriából és Németországból mintegy 250 ezer aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy végleg vonják vissza az európai fenntarthatósági tanúsítványt az osztrák fafeldolgozótól.
http://think.transindex.ro/?hir=467

Arculatépítés vagy kivonulási szándék? – Eladta romániai erdőit a Holzindustrie Schweighofer
Arculatépítés állhat az adásvétel hátterében, de az sem kizárt, hogy a Holzindustrie Schweighofer nagyvállalat a kivonulást fontolgatja – vélekedtek a Krónika által megkérdezett zöldaktivisták, akiket azt követően faggattunk, hogy a Schweighofer-csoport hétfőn sajtóközleményben tudatta, eladta romániai erdőit, vagyis az alárendeltségébe tartozó Cascade Empire Kft.-t, valamint az erdészeti részlegét, az Ocol Silvic Cascade Empire Kft.-t a svéd GreenGold Groupnak.
Schweighofer nem erdőket, hanem részvényeket adott el
(A Romania Libera március 29-én megjelent cikkének összefoglalója)
A Green Gold cég Cascade Empire részvényeket vásárolt, kisebbségi részvényes lett a cégben, majd a tervek szerint január-februárra vált többségi tulajdonossá. Lényegében szó sem volt arról, hogy a Cascade Empire cég erdőterületeket hirdetett eladásra. A román államnak elővásárlási joga van("A romániai törvénykezés értelmében az államnak elővásárlási joga van a magántulajdonosok által meghirdetett erdőterületekre, az eladóknak pedig kötelességük értesíteni az államot az eladási szándékukról, majd 30 napig várni, mielőtt az erdőt elidegenítenék. Amennyiben ez nem történik meg, a tranzakció érvényét veszti" https://occrp.atlatszo.hu/2016/03/18/offshore-cegeken-keresztul-vasarolt-romaniai-erdoket-a-harvardtol-az-ikea/), amit így nem érvényesíthetett.
Az üzlet nagyságát csak tippelni tudjuk, egy hektár erdő piaci ára 6000 euró(itt nem pontosították milyen típusú erdő ára ennyi, tudjuk, hogy Schweighofer cégének birtokában érintetlen erdők is vannak), Schweighofer erdeinek ára több mint 85 millió euróra becsülhető. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az osztrák cég kivonul Romániából, de nem ez történik. Andrei Ciurcanu aktivista szerint, a cégnek maradnia kell, hogy rendezze adósságait. Az adósságok közt vannak azok a területek, amik a cég üzletpolitikája miatt közvetve, vagy közvetlenül veszteséget szenvedtek, ezekre a területekre illene befektetni, mert felelősségük van. Az FSC munkacsoportjával folytatott tárgyalások során az elveszített FSC bizonylat újra megszerzésének egyik feltételeként a jogtalanul megszerzett erdőterületek visszaszolgáltatását szabták. Tudjuk, hogy a Cascade Empire cég illegálisan jutott jogtalanul visszaszolgáltatott erdőterületek birtokába. Ugyanakkor a cégnek egy alapot kell létrehozni a megkárosított közösségek számára, hogy újjáépítésre vagy kárpótlásra használhassák.
https://www.libertatea.ro/stiri/video-schweighofer-nu-vandut-padurile-din-romania-vandut-actiuni-ce-se-ascunde-spatele-tranzactiei-si-de-ce-statul-meu-nu-putut-recupera-acele-paduri-2197341
(a cikk folyamatosan frissül)

Erdőt veszített az IKEA Romániában
Egy illegális visszaszolgáltatás nyomán juthatott hozzá Buzău megyei erdeinek egy részéhez a svéd bútorgyártó.
A Buzău megyei bíróság érvénytelenítette azt a tulajdonátruházási szerződést, amely a Greengold és az IKEA svéd bútorgyártó között köttetett, az erdőterületek adminisztrálásával foglalkozó IRI Foresten keresztül. A törvényszék kimondta, hogy az erdők illegális visszaszolgáltatás útján kerültek először a Scopolax nevű céghez, majd két nappal később a Greengoldhoz.
http://foter.ro/cikk/20180503_erdot_veszitett_az_ikea_romaniaban

május 4
Visszavonták a Krassó-Szörény(Caras Severin) megyei Erdőgazdálkodási Hivatal(Romsilva) FSC minősítését a Szemenik-Krassói-szurdok Nemzeti Parkban zajló illegális fakitermelés miatt. A cég köteles ezt üzleti partnerei tudomására hozni.(forrás Agent Green/Facebook)

előzmények 2017-ből
(Romania’s Semenic-Cheile Carasului National Park hosts the largest virgin beech forest remnant of the entire European Union. In July 2017, parts of the park were added to UNESCO’s World Heritage List. But other precious forests in the national park, including forests on Mount Semenic and in the Caras Gorge area, are not protected from logging. Investigations by the Romanian environmental organisation Agent Green reveal massive devastation of natural forests in the middle of the park. New documentary film footage, published today, uncovers stark evidence of the systematic breach of laws and the gross mismanagement by the national park administration and environmental authorities. Even in the park’s nature reserves rapacious logging is present, with full knowledge and approval of the park administration and authorities. Members of the Scientific Council, who had previously raised their concerns about the logging, were replaced upon order by the Romanian Government.

Agent Green and EuroNatur Foundation call on the Romanian Government to immediately take action to stop logging in National Parks to prevent further damage. In addition they should appoint an independent park management authority that is not associated with Ro-mania’s logging industry. The core zones of the national park need to be enlarged to reach international standards (75% of park surface) and the protection of this important European natural heritage must be safeguarded.

Semenic-Cheile Carasului National Park is an extremely tragic example of appalling mismanagement of Romania’s national parks. Only 47% of its surface is under strict protection. The park still does not have a management plan and logging in special nature reserves within the park is proactively promoted by the park administration. Directors have been changed several times within the last 3 years. As a stark reminder of Romania’s alarming absence of good governance, the park is financed by state forestry agency, Romsilva, which prioritize logging of protected areas above their protection.

According to the IUCN, the world’s most distinguished conservation organisation, national parks are meant to ‘protect natural biodiversity along’ and exclude ‘any form of exploitation of natural resources and of land use incompatible with the assigned purpose’.

“The systematic, state sponsored logging of natural forests in a national park, which is supposed to protect our forests, is utterly unacceptable,” says Gabriel Paun, CEO of Agent Green .

“We call on the Romanian government to immediately halt logging in Romania's magnifi-cent national parks. The people of Romania and in the broader European Union deserve better. Our national parks are the most sacred of natural places and must be protected from logging”, Gabriel Schwaderer, CEO of EuroNatur Foundation, states.

The Agent Green investigation team discovered and filmed heavy forest devastation in the Caras Gorges nature reserve and in other protected areas within the park’s boundaries. They found destructive forest roads cut deeply into the soil, polluted forest streams and large clearcuts in beech forest. In the very middle of the park a 60 hectare clear cut was discovered. The loggers left behind a lunar-like landscape.

The documentary makers sought answers from forestry authorities. When questioned about the revelations of the destruction of nature reserves within the park, the national park director refused to answer, and hurriedly left the room. Officials from the local forestry agency refused to accompany the film team to the logging sites in the park to witness the drama. In his office the forest director has difficulties explaining how these crude clearcuts are compatible with the conservation objectives of the protected area. Absurdly, he says the regeneration of the protected forest requires “conservation cuttings” to bring sunlight to the seedlings and that ‘sick old trees’ need to be removed.

The beech forests in the Semenic region are among the oldest in Europe and have been growing there for thousands of years. They do not need to be chopped down for forest renewal. And a healthy forest needs dead wood to keep up the cycle of life. These arguments are pure nonsense. Our last primeval forests urgently need protection from logging.

Officials from the Environmental Protection Agency, the state institution that approved the licenses for the exploitation of wood, blamed others for being responsible for the way the park is suffering. However, the director acknowledged that financial interests and aggressive logging put a lot of pressure on the forests of Semenic National Park. He admitted that Romsilva, the Romanian state forestry agency, is more interested in exploitation than in the protection and preservation of old growth forests.)