A két részből álló blogbejegyzést még a világjárvány előtt írtam. Továbbra is forró téma, úgy gondolom, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan. Csak azokat a példákat írtam le, amik velem történtek, ahol én is jelen voltam. Sok történet kimaradt, mert egyetlen volt kollégám sem akartam belekeverni. (2020.05.01.)
A vérnacionalista főnök elszabadul és senki sem állítja le
Azt hittük, az ilyesmi elképzelhetetlen egy multinál, de egyszer mindenki orráról leesik a rózsaszín szemüveg.
Az alább felsorolt események velem történtek meg egy kiskereskedelmi lánc sepsiszentgyörgyi üzletében, ahol eladóként dolgoztam. Hiába reménykedtem, megalázó emlékeim nem tűntek el a régi üzlet romjaival, már csak azért sem, mert hiába kaptunk puccos, új üzletet és új főnököket, senki nem tett egy emberi gesztust, senki nem mondta, hogy sajnálja, ami velünk történt.
Közösségként, kisebbségként valahogy félünk az ilyen témákat boncolgatni, mindenkinek kínos.
Talán ideje lenne csokorba gyűjteni a multiknál tapasztalható nacionalista praktikákat, ugyanakkor azt is teljesen megértem, ha valaki nem szeretné nyilvánosság elé tárni a nyomorát. Nem elég, hogy megtörtént, nem elég, hogy elszenvedte, még olyan okos kérdésekre is válaszolni kell, hogy milyen bizonyítékai, tanúi, egyebei vannak.
Talán nehéz lesz elhinni, de dolgozni jártam be, nem kémkedni. Nem azzal a gondolattal öltöztem át, hogy a névkitűzőm mellé odacsíptetem a rejtett kamerát, hogy legyen bőven anyagom. Az alább bemutatott főnöknő idején rendszerint napi egy órát túlóráztunk ingyen. Fárasztó fizikai munkát végeztünk, örültünk, mikor megúsztuk kisebb megalázásokkal, ha túléltük a napot.
Talán nehéz lesz elhinni, de dolgozni jártam be, nem kémkedni. Nem azzal a gondolattal öltöztem át, hogy a névkitűzőm mellé odacsíptetem a rejtett kamerát, hogy legyen bőven anyagom. Az alább bemutatott főnöknő idején rendszerint napi egy órát túlóráztunk ingyen. Fárasztó fizikai munkát végeztünk, örültünk, mikor megúsztuk kisebb megalázásokkal, ha túléltük a napot.
Számoljunk le azzal a mítosszal, hogy a felső szinteken minden rendben van, csak az alsó szinteken ér nyakig a szósz. Kíméljen meg mindenki az olyan aranyos ötletektől, hogy írjunk gyorsan levelet a nagyszerű romániai igazgatótanácsnak, mondjuk el nekik a problémákat és minden rendbe jön. Nem jön rendbe. Mindenkinek szíve joga pofára esni, írhat levelet, de újra elmondom, hogy a romániai vezetés felső szintjein is tudnak mindenről, de senkit sem érdekel. Az eladás hasít, a többi nem érdekes. Míg valamiből nem lesz nagy botrány, minden marad a régiben.
Szeretnék emléket állítani egykori szentgyörgyi boltvezetőnknek, akit mindenki őszinte örömére végül más városba helyeztek, de még mindig ugyanannál a multinál építi karrierjét boltvezetőként. Küldjünk neki pár szívecskét. <3 Szereti az ilyesmit, kihisztizte, kizsarolta, hogy barátom legyen a közösségi médiában, hogy monitorozhasson. Igazi jó barátként tényleg minden posztolásomról tudott, a magánéletem sem volt magánélet.
Szeretnék emléket állítani egykori szentgyörgyi boltvezetőnknek, akit mindenki őszinte örömére végül más városba helyeztek, de még mindig ugyanannál a multinál építi karrierjét boltvezetőként. Küldjünk neki pár szívecskét. <3 Szereti az ilyesmit, kihisztizte, kizsarolta, hogy barátom legyen a közösségi médiában, hogy monitorozhasson. Igazi jó barátként tényleg minden posztolásomról tudott, a magánéletem sem volt magánélet.
A boltvezető, nevezzük röviden Zernyest ifjú Reménységének, iszonyú korlátolt, rosszindulatú nő volt és nem mellékesen vérnacionalista. Ez utóbbi nem zavarta a multit, vígan lehetett boltvezető. Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudom idézni mennyi szépet és jót ír a cég a különféle kultúrák tiszteletéről és megbecsüléséről.
Ez az ifjú reménység szeretett késni és lesből támadt.
Székelyföld közepén, úgy dobta a sors, hogy csupa magyar kolléga volt az első műszakban. Hajnali hatkor raklapok mellett sürgölődtünk és olyan rendkívül bonyolult kérdéseket fogalmaztunk meg, hogy fér-e még tejföl a polcra, vagy mégsem. Röviden, elvetemült összeesküvők voltunk, akik a fennálló rend ellen összpontosítottuk erőinket. Nem tartott sokáig az öröm, mert megjelent Reménység és köszönés helyett iszonyúan leüvöltött, hogy ő nekünk nem engedte meg, hogy a munkahelyen magyarul beszéljünk, mégis, hogy képzeljük. Akkor is románul kellett volna beszélni, ha senki sem román közülünk és egyetlen vásárló sincs a boltban. Iszonyúan éreztük magunkat.
Reménység szerette terrorizálni az alkalmazottait, és ahogy hallottam, ezt a jó szokását Brassóban is megtartotta. Kitalálta, hogy én, a senkiházi kasszás, minden vásárlóval magyarul beszélek, ezért bekapcsoltatta a fülesem és hallgatta, mit beszélek a vásárlókkal. Tudni kell, hogy ennél a cuki multinál, Székelyföld közepén, először románul kell köszönni, utána köszönhetsz magyarul, de ha a vásárló románul válaszol, akkor is románul kell társalogni vele, ha mindketten magyarok vagytok. Ez utóbbi nagyon aranyos dolog. Ha ismered a vásárlót, akkor köszönhetsz magyarul, de csak akkor. Ha sok magyar vásárlót ismersz, akkor bajban vagy. Ezt a szabályt, mármint, hogy milyen sorrendben kell köszönni, nem Reménység állította fel, sokkal hamarabb alkalmazták, nem tudom biztosan, de úgy gondolom, hogy az akkori nedeleai területi értékesítő ötlete volt, ugyancsak a területi értékesítő tudta, hogy hány darab reklamációt kapott az üzlet és miért. (A reklamációk kezelése fontos dolog az üzletláncnál, tudni kell, hogy az üzletek versenyeznek egymással, minden reklamáció pontlevonással jár, ezért minden üzlet arra törekszik, hogy ne kapjon reklamációt.) Mivel szinte csak kasszáztam, elég sok magyar vásárlót ismertem és köszöntöttem.
Nagyszerű boltvezetőnk hónapokig kínozott azzal, hogy többen reklamáltak miattam, mert úgymond nem beszéltem a vásárlókkal románul. Ez egyszerűen nem volt igaz. Nem volt egyszerű, de végül sikerült kideríteni, hogy nem reklamációkról, hanem egyetlen reklamációról van szó és még hónapokkal Reménység érkezése előtt kaptuk.
Amúgy, tudni kell, hogy ha magyar vásárló tett panaszt, hogy iszonyú rossz magyar fordítások vannak, akkor az nem számított, de ha egy büszke román polgártársunk érezte úgy, hogy sérti fülét a magyar nyelv, mert valamelyik magyar kasszás véletlenül magyarul kérdezte meg, mennyi zsemlét tett a papírzacskóba, akkor a kirúgás is szóba került.
Ennél az üzletláncnál a bolt összes dolgozója fejhallgatót hord. Két év alatt nem sikerült kideríteni, hogy pontosan mire találták ki a fejhallgatót, mert inkább zavart, mint segített. Jobb napokon csak a zöldség és gyümölcs rendeléseket hallhattuk tételesen, meg pár kolléganő pletykáit a raktárból, rosszabb napokon a főnök üvöltött velünk egész nap, hogy szégyelljük magunkat. A kasszás lényegében fél fülére siket. Maradék fülével a vásárlóra figyel, jó esetben hallja, mit mondanak neki és milyen nyelven. Ha elvéti, akkor indokolatlanul nagy a büntetés. Magyar vevőnél beszélhetsz románul, de fordítva nem a hosszú karrier titka.
És felvirradt az ünnep, december elseje. Igazából egy rémálom volt, mert ilyenkor fokozottan kell figyelni ki hogyan köszön, mert kitekerik a nyakad. Reménység formában volt, egyenként kikérdezte a műszakot, hogy mit ünnepelünk, majd egy adott ponton, úgy érezte, igazán elénekelhetnénk a Noi suntem români (Mi románok vagyunk) című nótát, ő rázendített az irodában, mi meg hallgathattuk a fülesben. Nagy öröm ez minden székelynek, a román nacionalizmus egyik himnusza. Végül nem lett közös dalolás fülesben a kasszáknál, pedig még a hírekbe is bekerülhettünk volna. Igazából örülök, hogy nem süllyedtünk idáig. Tény, hogy a román kollégák sem voltak elragadtatva az ötlettől, a román kollégáim nem voltak nacionalisták. Ebből a nőből a jóérzés minimuma is hiányzott. Már leírtam kétszer, de ezen ne múljon, mindez Székelyföld közepén történt és nem Craiován, vagy Târgu Neamţban. Értjük?
Reménységről, az a pletyka járta, hogy a nedeleai területi értékesítő csókosa és hamarabb cserélik le az összes alkalmazottat a boltban, minthogy tőle megváljanak. Nagyon sikeres boltvezetőnek számít, nagyon jók a leltárok eredményei, a többi meg nem fontos.
A történet következő fejezetei
Ez az ifjú reménység szeretett késni és lesből támadt.
Székelyföld közepén, úgy dobta a sors, hogy csupa magyar kolléga volt az első műszakban. Hajnali hatkor raklapok mellett sürgölődtünk és olyan rendkívül bonyolult kérdéseket fogalmaztunk meg, hogy fér-e még tejföl a polcra, vagy mégsem. Röviden, elvetemült összeesküvők voltunk, akik a fennálló rend ellen összpontosítottuk erőinket. Nem tartott sokáig az öröm, mert megjelent Reménység és köszönés helyett iszonyúan leüvöltött, hogy ő nekünk nem engedte meg, hogy a munkahelyen magyarul beszéljünk, mégis, hogy képzeljük. Akkor is románul kellett volna beszélni, ha senki sem román közülünk és egyetlen vásárló sincs a boltban. Iszonyúan éreztük magunkat.
Reménység szerette terrorizálni az alkalmazottait, és ahogy hallottam, ezt a jó szokását Brassóban is megtartotta. Kitalálta, hogy én, a senkiházi kasszás, minden vásárlóval magyarul beszélek, ezért bekapcsoltatta a fülesem és hallgatta, mit beszélek a vásárlókkal. Tudni kell, hogy ennél a cuki multinál, Székelyföld közepén, először románul kell köszönni, utána köszönhetsz magyarul, de ha a vásárló románul válaszol, akkor is románul kell társalogni vele, ha mindketten magyarok vagytok. Ez utóbbi nagyon aranyos dolog. Ha ismered a vásárlót, akkor köszönhetsz magyarul, de csak akkor. Ha sok magyar vásárlót ismersz, akkor bajban vagy. Ezt a szabályt, mármint, hogy milyen sorrendben kell köszönni, nem Reménység állította fel, sokkal hamarabb alkalmazták, nem tudom biztosan, de úgy gondolom, hogy az akkori nedeleai területi értékesítő ötlete volt, ugyancsak a területi értékesítő tudta, hogy hány darab reklamációt kapott az üzlet és miért. (A reklamációk kezelése fontos dolog az üzletláncnál, tudni kell, hogy az üzletek versenyeznek egymással, minden reklamáció pontlevonással jár, ezért minden üzlet arra törekszik, hogy ne kapjon reklamációt.) Mivel szinte csak kasszáztam, elég sok magyar vásárlót ismertem és köszöntöttem.
Nagyszerű boltvezetőnk hónapokig kínozott azzal, hogy többen reklamáltak miattam, mert úgymond nem beszéltem a vásárlókkal románul. Ez egyszerűen nem volt igaz. Nem volt egyszerű, de végül sikerült kideríteni, hogy nem reklamációkról, hanem egyetlen reklamációról van szó és még hónapokkal Reménység érkezése előtt kaptuk.
Amúgy, tudni kell, hogy ha magyar vásárló tett panaszt, hogy iszonyú rossz magyar fordítások vannak, akkor az nem számított, de ha egy büszke román polgártársunk érezte úgy, hogy sérti fülét a magyar nyelv, mert valamelyik magyar kasszás véletlenül magyarul kérdezte meg, mennyi zsemlét tett a papírzacskóba, akkor a kirúgás is szóba került.
Ennél az üzletláncnál a bolt összes dolgozója fejhallgatót hord. Két év alatt nem sikerült kideríteni, hogy pontosan mire találták ki a fejhallgatót, mert inkább zavart, mint segített. Jobb napokon csak a zöldség és gyümölcs rendeléseket hallhattuk tételesen, meg pár kolléganő pletykáit a raktárból, rosszabb napokon a főnök üvöltött velünk egész nap, hogy szégyelljük magunkat. A kasszás lényegében fél fülére siket. Maradék fülével a vásárlóra figyel, jó esetben hallja, mit mondanak neki és milyen nyelven. Ha elvéti, akkor indokolatlanul nagy a büntetés. Magyar vevőnél beszélhetsz románul, de fordítva nem a hosszú karrier titka.
És felvirradt az ünnep, december elseje. Igazából egy rémálom volt, mert ilyenkor fokozottan kell figyelni ki hogyan köszön, mert kitekerik a nyakad. Reménység formában volt, egyenként kikérdezte a műszakot, hogy mit ünnepelünk, majd egy adott ponton, úgy érezte, igazán elénekelhetnénk a Noi suntem români (Mi románok vagyunk) című nótát, ő rázendített az irodában, mi meg hallgathattuk a fülesben. Nagy öröm ez minden székelynek, a román nacionalizmus egyik himnusza. Végül nem lett közös dalolás fülesben a kasszáknál, pedig még a hírekbe is bekerülhettünk volna. Igazából örülök, hogy nem süllyedtünk idáig. Tény, hogy a román kollégák sem voltak elragadtatva az ötlettől, a román kollégáim nem voltak nacionalisták. Ebből a nőből a jóérzés minimuma is hiányzott. Már leírtam kétszer, de ezen ne múljon, mindez Székelyföld közepén történt és nem Craiován, vagy Târgu Neamţban. Értjük?
Reménységről, az a pletyka járta, hogy a nedeleai területi értékesítő csókosa és hamarabb cserélik le az összes alkalmazottat a boltban, minthogy tőle megváljanak. Nagyon sikeres boltvezetőnek számít, nagyon jók a leltárok eredményei, a többi meg nem fontos.
Összegezve, munkássága mindenkiben mély nyomot hagyott, reméljük az idő és egy jó pszichológus, segít.
A történet következő fejezetei
Lidl?
VálaszTörlésŐszintén gratulálok a blogodhoz!
VálaszTörlésBárcsak több hozzád hasonló lenne!