2022. július 15., péntek

Üvöltés a macskáimért

Mondd, mit tehetsz?

Állj ki a térre és üvölts! Az idő élet és időből egyre kevesebb van.

Üvölteni tudnék a fájdalomtól. Vasárnap elütötték a cicánkat és hagyták meghalni. Géza cica kertes házban lakó cica volt, picikén találtuk, éhesen, soványan a tyúkok vályújában. A fülei atkásak voltak, de amúgy rendben volt, orvoshoz vittük, gyógyítottuk és alig tíz hónap után, vasárnap a történet véget ért. Kifutott az útra, elütötték és elhajtottak. Sokat szenvedett. Nem tudtunk elbúcsúzni tőle. Állatszerető szomszédok próbáltak segíteni rajta, mindezt három nap után tudtuk meg. 

Én tényleg hittem abban, hogy jó lesz, ha megalakul az állatrendőrség, de most már egyáltalán nem bízom bennük és egyáltalán semmilyen szervben nem bízom. Azt hittük, hogy végre valaki védeni fogja az állatokat és jól pofára estünk. Az állatokat továbbra is csak egy maréknyi elszánt önkéntes védi saját pénzéből és saját szabadidejében. A gázolás közelében van térfigyelő kamera, fel kellene jelenteni a gázolót, de nem vagyok képes erre rászánni magam. Nem gondolom, hogy komolyan vesznek, nem gondolom, hogy ez bárkit is érdekel. Elképzelem a jelenetet. Gyere gyorsan X, van itt egy félhülye nőce, elütötték a macskáját. Mintha nem lenne elég dolgunk."

 Milyen vicces, nem? Egy újabb agybajos gazdi.

Tömbházban lakom. Itt nincsenek szabad kertvárosi cicák, de itt vannak a senki macskái, az utcacicák, akiket rendszerint etettem, mert szakadt meg a szívem, mikor az elgázolt kismacskákat gyűjtöttem össze az útról, a tömbház körül. Azt hittem, ha más helyre szoktatjuk a macskákat, akkor esélyük lesz tovább élni. Soványak voltak, ételt adtam, vigyáztam rájuk. Mint kiderült, nem eleget, lehetett volna jobban is. Többet is.

Sok cica eltűnt. Évekkel ezelőtt több cicát megmérgeztek, majd több kandúr eltűnt. Senki nem tudja hová lettek.. Keveseket érdekel. Kutyák téptek szét több kismacskát és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy azok a kutyák nem véletlenül tűntek fel akkor nálunk. Később az ilyen kóborkutyákat is feláldozzák. Feladat teljesítve, megdögölhet. 

Nem csak én etetem a cicákat, de elég hangosan felvállalom, és mindenki megtalál, aki úgy gondolja, behúzna egyet. Többször megfenyegettek, hogy lenyomják a macskákat a torkomon, hogy hozzám vágják a szemetes kukát, hogy feljelentenek. Gondolkozom rajta, hogy én is feljelentem őket, mert nem érdemlem meg ezt a bánásmódot és túl azon, hogy semmilyen szervben nem bízom, talán itt az ideje, hogy mindennek nyoma maradjon. 

A macskákat is rendszerint fenyegeti, belengetik, hogy megölik, megmérgezik, hívják a nemtudomkit és megoldják, eltüntetik.  

Most jöjjön egy csokorral saját gyűjtésből: 

1. Ne menjen a macska a játszótérre, a homokozó felé, mert beleszarik, betegséget terjeszt és a gyereke is miatta lett beteg. 

Mikor megkérdeztem milyen betegsége volt, nem tudta, de biztosan a macska okozta. Akkor olvashattuk a helyi újságban, hogy az óvodákban járvány van. Vettem takarót a homokra, amit azóta sem terítenek rá, mert szerintük, azt nekem kellene csinálni. Hogy miért nekem, azt csak az isten tudja. Aggódik, de csak addig, ha valaki másba kell belerúgni. Egy nagyon szelíd kismacskának (nem tudom honnan jött) gazdit kerestem, mert nagyon féltettem. Ő ott szeretett napozni a játszótéren.

2. Valamelyik macska ki akarta szedni a gyerek szemét 

Hogy melyik macska és miért azt nem tudni, de állítólag megtámadta a gyereket. Nagyon félős macskák, de így is útban vannak. Amúgy ez a gyerek három éves sincs, de éjjel fél tizenegykor még a játszótéren visít, mert a szülők, ott és akkor élnek társadalmi életet. Szerintem ez a gyerek elhanyagolása, de hát mit tudhatok én, ugye? 

3. A macskák szerteszét szarnak, mocsok van 

Volt idő, mikor fotóztam milyen állapotokat találtak reggel a TEGA dolgozói és bizony mondom nem irigyeltem őket, sokszor hallottam, hogy öklendeztek és nem a macskák miatt, kisgyerekes szülők gyerekei is szerteszét szarnak, mert így egyszerűbb. 

Esetleg újra elkezdem a fotózást, hogy mindenki örüljön. Lefotózom a sok ide-oda ledobált szemetet és azt is mikor az ifjoncot lent vécéztetik, majd publikálom. 

Nagyon sokan a kocsijukat féltik és innen nézve teljesen mindegy, hogy a macska ivaros, vagy ivartalanított, kicsi, vagy nagy, mert a döglött macska, a jó macska. Lepisilik a drága kocsit. Botrány.

Térjünk vissza az utcacicákra. Nem lehetett olyan helyre tenni az ételt, hogy az ne szúrja valaki szemét. Sokszor kidobták, nagyon sok pénzem veszett így el. Nem az ők pénzük, sebaj. Csak őket ne érje soha semmi veszteség, nekem biztos a macskakonzervet is ingyen adják. 

A macskamentés sokszor magányos dolog, van, mikor csak én vagyok

Nemrég két éjszakán keresztül próbáltam befogni egy pici háromszőrű cicát, sikertelenül. Akkor valahogy senkit sem idegesített a macska sorsa. Ott sírt szegényke. Kocsikban bujkált, adtam enni, de nem tudtam megfogni, pedig gazdi is akadt volna. Nem tudom hová tűnhetett.

Van egy sokat szenvedett anyamacska, akit már rég orvoshoz akartam vinni, de féltettem a kölyköket. Ha az anyjuk nem vigyáz rájuk, a kölyköket is elveszítjük. Szegény macskára ráhívták a helyi rendőrséget. Mondanám, hogy sok hitvány ember van, de ezzel csak ismétlem magam. Szegény cicának baj van az állkapcsával, de mindennap kap olyan ételt, amit meg tud enni. Azok akik eddig semmit nem tettek a macskákért, azok, akik engem is fenyegettek, az éj leple alatt aggódni kezdtek. Hirtelen mind állatvédők lettek. Azok, akik egy tál vizet is sajnáltak a macskáktól és azt is kidobták, amit én tettem ki. A világ igen vicces hely. Ha ez állatvédelem, mi nem az?

Félek, hogy csapdáznak, félek, hogy megölik őket. Folyamatosan félek. Menhely nincs, ami van az teli van és senki sem költ idős és beteges cicákra, hamarabb megy, hogy megöljék. 

Szeretném megmenteni az anyacicát és a többieket. Az anyacicát elviszem orvoshoz, már így is többezer lejt költöttem cicákra, csak hagyják békén őket. 

Hagyjátok élni a cicákat!

2022. június 28., kedd

Láncfűrészes kertészkedés

 "Az idei nyár valószínűleg nagyon forró lesz, a korábbi éveknél gyakoribb hőhullámokkal – jósolja az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) igazgatója."(Transtelex)

Hőségben derül ki, hogy mekkora kincs akár egyetlen fa lombja is, de még mindig vannak emberek, akik szerint a fa, csak csonkolva jó és a lakásfelújítás lendületében, az Úr 2022-ik évének júniusában, az utolsó levélig lekopasztották a fákat az ablak előtti közös kiskertben. Mert megtehették és a kutya sem ugatja meg őket. Alább meg lehet csodálni a művüket. Első alkalommal még maradt pár ág és lomb a középső fán, de túlzásnak találták és gyorsan orvosolták a hibát.

Más is megérdemelné a kétes dicsőséget, majd ők is sorra kerülnek. Évekig fotóztam a város megcsonkított fáit, több albumnyi képem volt, míg letöröltem. Így jutottunk oda, hogy újra felpörgött a Declic kampány a városi fák védelmében és nem volt egyetlen használható képem sem, de kegyes velem az élet, pár nap alatt két helyszínt is találtam, ahol fotózhattam. Eddig csak a tavasz volt a csonkítások szezonja, de most már egész évben zajlik. Láncfűrésszel kertészkedik boldog-boldogtalan. Úgy bánunk a fákkal, mintha egynyári növények lennének, amiket nyugodtan kitéphetünk, mert jövőre újra elvetjük.

Gyönyörű fákat tesznek tönkre, árnyas utcák, kisebb parkok tűnnek el országszerte.

Mindeközben egyre forróbb nyarak vannak, ember és állat egyaránt szenved a hőségtől. Tegnap Szentgyörgyön 23°C meleg volt, és az egyik hivatalosnak tűnő társaság akkor látja jónak formára nyírni a bokrokat. Mikor máskor, ugye, hisz most érnek rá? Annyit sem lehet elérni, hogy ha már pénzt kérnek a hivatalos kertészkedésért, a zöldövezet karbantartásért, akkor legalább a virágokat ne kaszálják le. Nincs az az erő, ami ráveszi a buzgón kaszálókat, hogy legalább öt növényt biztosan felismerjenek. Tűnt már el gyöngyvirágágyás és virágzó kála (piaci ára 35 lej), mert miért ne. Sebaj, beszéljünk inkább a fákról. Rengeteg csemetét kaszáltak le zöldterületen. Akiknek ez fáj, elsírják barátaiknak és ezzel a történet véget ér, mert felsőbb szinten senki sem akar semmit megváltoztatni.

Túlképzés van biológusból, ökológusból, kertészmérnökből, kertészből és mégis úgy nézünk ki, ahogy.

Mondjuk ki bátran, hogy nincs szükség jól képzett, munkáját jól végző munkaerőre. A természetvédelem is szitokszóvá vált. Már nem beszélek arról, hogy az ember is a természet része, hogy  kell a zöldövezet, kell fa, bokor, fű, virág, madarak és bogarak a túlélésünkhöz, mert ez többnyire keveseket érdekel. Azt sem tartják be, hogy legalább költési időszakban ne zavarják a madarakat. Ilyen eszement csonkolást, mint ami az utóbbi tíz évben zajlik, eddig elképzelhetetlennek tartottunk, de most a mindennapok része. 

 Rakjál fészket kismadár, ha tudsz, mert a fának már ága sincs. Az alábbi képen három fát rejtettünk el. 

Három grácia, Sepsiszentgyörgy, Olt utca 2022

Válság van elszabadult energiaárakkal, és aszály, ha majd kijön a kifizethetetlenül magas villanyszámla, mert kell a kondi, kell a ventilátor a hőségben, talán bevillan valami arról, hogy a világ megváltozott és nem feltétlenül jó irányba. Pénzre megy a játék, az árat pedig mindenki fizetni fogja. 

Tovább is van, mondom még. A hőség vízhiánnyal társul, egyes megyékben már korlátozzák a vízfogyasztást. Vagy nem lesz elég víz, vagy nem fogjuk tudni kifizetni. 

Melyik az egyik nagyon hatékony védekezés a vízhiány ellen? A faültetés. Bizony. Egyszerű és nagyszerű, mégis inkább irtjuk, mint ültetjük.

Ígéretekből nincs  hiány, mindig elmondják, hogy majd pótolják a fákat. Vannak faültetések, hogyne lennének, más kérdés, hogy belőlük mennyi marad meg. Kitörik, lelegelik, lekaszálják, kiszárad, volt, nincs. 

Rózsa utca, Sepsiszentgyörgy 2022
 

Egy másik velem szembe jövő projektben a köz hasznáért dolgoznak megfeszítve. A fákat már sikerült bántani. Felújítják az utat, és hacsak nincs veszett nagy szerencsénk, eltűnik az árnyas utca összes szép fája, lesznek csenevész csemeték, amiket kitörnek, lelegelnek, vagy hagyják a hőségben kiszáradni. Sok év telik el míg egy új árnyas utcán sétálhatunk, ha egyáltalán megvalósul.


Rózsa utca, Sepsiszentgyörgy 2022

Említettem a declic petíciót. Újra előkerült egy törvénytervezet, 2020 óta húzzák-nyúzzák és nem ártana, ha végre foglalkoznának vele, mert illene megvédeni, ami a városi zöldövezetekből még megmaradt. Van olyan, mikor egy teljes szakmában csalódunk és itt nem csak a döntéshozókra gondolok, válság van minden szinten, de még akkor is élni kell a nyomásgyakorlás lehetőségével, különben arra ébredünk, hogy a maradék zöldterületek is eltűnnek, mert valakinek jobb ötlete támad és lesz ott még egy kis beton, miegymás. 

Még élünk, még tehetünk valamit.