2019. február 27., szerda

Verespatak, romániai bányászat, cikkgyűjtemény 2019

Felsőcsertés Fotó: Mining Watch Romania

A tornyát is eltüntetnék a zagyba temetett szászavinci templomnak
Az állami bányavállalatnak elege lett abból, hogy ide járnak a katasztrófaturisták fotózkodni.
Eltüntetné az állami Cupru Min SA bányavállalat a szászavinci templom tornyát, az egyetlen emberi építményt, amely még kilátszik a zagytározóból. A vállalatot ugyanis zavarja, hogy ide járnak a turisták látványos fotókat készíteni Európa egyik legszennyezettebb területéről, amelynek különös hangulatát épp a még kilátszó templomtorony adja.

A Dracula Parktól Verespatakig
A helyieket saját elöljáróik csapták be. A romániai sajtó jelentős részének nem volt kellő tudása, hogy megértsék egy ekkora méretű projekt problémáit, mint a Verespatakra tervezett. A sajtó már az agresszív reklámkampány és a lelkiismeret megvásárlása előtt is egyoldalúan tájékoztatott, a befektetők oldaláról közelített és a jövőbeli munkahely-teremtést hangsúlyozta. A környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek még gyerekcipőben jártak Romániában, vagy nem volt kellő tapasztalatuk egy ilyen harchoz, vagy egyszerűen nem vettek tudomást az ügyről. Úgy tűnt, hogy semmi lehetőség nem maradt a jogaik megvédésére, a látszólag hatalmas összegekkel ostromolt és a cég által manipulált ellenzék felmorzsolódott. Sokan eladták birtokukat és elköltöztek Verespatakról.

Február 26
A kormány újra előhúzta a bányatörvényt, a régről ismert tartalom új beterjesztése. 
A Mining Watch Románia kongatta meg a vészharangot, ők február 28-ára tüntetést hirdettek Bukarestben a Gazdasági Minisztérium elé. Ugyanakkor levélírásra buzdítják a bányászati törvény ellenzőit, román levélmintát az alábbi linken találunk.
Aggodalomra számos ok van, ott van például a palagáz,  a pungesti eseményeket nehéz elfelejteni, Felsőcsertésen is cianidos aranybányát terveznek és a Verespatak-projektet sem felejtették még el. 
"Senki sem garantálja neked, hogy a házad alatt, amiért egy életen át dolgoztál, nem találnak egy nap uránt, gázt, aranyat, vagy  díszkövet. És ha ez megtörténik, egy nap arra ébredhetsz, hogy egy magáncég kényétől függ a sorsod, barbadosi vagy kanadai befektetőktől, és egy nap azt mondják, hogy mehetsz amerre a szemed lát. Most még nemet mondhatunk erre a törvényre, tarts velünk a tüntetésre."

levélminta https://facem.declic.ro/campaigns/consultare-publica-faradelegea-minelor/?fbclid=IwAR2yJe7T6oRh-8LoQFeFNTZ9R-pt7cDazPVjUoe2IF-IaynxyC0EIrI5b7g

Ciánt és nehézfémet lélegeznek be a Máramaros megyeiek, a kormány viszont természetesen rá se hederít
"A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó még mindig ontja magából a mérgező anyagokat, a problémával két évtizede nem foglalkozik senki.
Szeles időben még mindig cianidokkal és nehézfémmel szennyezett levegőt lélegeznek be a nagybányai és környékbeli emberek. A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó megtisztítására irányuló projekt lassan két évtizede nem kapja meg a szükséges anyagi támogatást a gazdasági minisztériumtól, holott a szél a tóból kipárolgó, illetve a meddőhányó porával felszálló káros anyagokat mintegy hatvan kilométeres körzetben, Máramaros megye nagy részén szétteríti."
https://foter.ro/cikk/20190919_ciant_es_nehezfemet_lelegeznek_be_a_maramaros_megyeiek_a_kormany_viszont_termeszetesen_ra_se_hederit

Jogerős: le kell állnia a Felsőcsertésre tervezett aranybánya-beruházásnak
Mining Watch Romania civil szervezet közleményben jelentette be, hogy jogerősen sikerült a bíróságon érvénytelenítenie a Felsőcsertésre tervezett, a verespatakinál kétszer nagyobb aranybánya-beruházás területrendezési tervét. A döntés értemében a Deva Gold vállalat számára minden 2010 óta kibocsátott övezetrendezési dokumentumot (PUZ) érvénytelenített a bíróság jogerős döntése. Ezzel a bányaberuházás határozatlan időre megrekedt.

Legal victory over the Eldorado Gold Certej gold mine proposal /Romania
September 28th, 2019 – Mining Watch Network România is pleased to announce that the Eldorado Gold Certej gold mine proposal is blocked. Today the Cluj Court of Appeal upheld a verdict pronounced by the Cluj Court which cancelled the urbanism zoning plan (PUZ) for the entire mine proposal. Today’s verdict is final.

“Today’s ruling invalidates all acts based on the cancelled PUZ obtained by Deva Gold from 2010 to present – this ranges from environmental to construction permits. To ensure compliance our lawyers have today shared the ruling with the authorities at the local, regional and national level. Eldorado shareholders should count their losses and this environmentally disastrous mine project is now blocked indefinitely,” said Roxana Pencea Brădățan from Mining Watch România.

In recent years, the mining operator in Certej seemed unstoppable. One by one, the parent company Eldorado Gold grabbed no less than seven mining perimeters in the Golden Quadrilateral in the Apuseni Mountains of Transylvania. Their intention has been to merge them into one huge open-pit exploitation; using cyanide to separate the gold from the ore. If their plan were to succeed, the exploitation and initial destruction would be double in size than what has been proposed at Roşia Montană.

2019. február 26., kedd

A Dracula Parktól Verespatakig

(Részlet Mihai Goţiu A Verespatak-biznisz című könyvéből)

A helyieket saját elöljáróik csapták be. A romániai sajtó jelentős részének nem volt kellő tudása, hogy megértsék egy ekkora méretű projekt problémáit, mint a Verespatakra tervezett. A sajtó már az agresszív reklámkampány és a lelkiismeret megvásárlása előtt is egyoldalúan tájékoztatott, a befektetők oldaláról közelített és a jövőbeli munkahely-teremtést hangsúlyozta. A környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek még gyerekcipőben jártak Romániában, vagy nem volt kellő tapasztalatuk egy ilyen harchoz, vagy egyszerűen nem vettek tudomást az ügyről. Úgy tűnt, hogy semmi lehetőség nem maradt a jogaik megvédésére, a látszólag hatalmas összegekkel ostromolt és a cég által manipulált ellenzék felmorzsolódott. Sokan eladták birtokukat és elköltöztek Verespatakról.
Az erőviszonyok megváltozásának jelei 2002-ben kezdtek látszani. Méghozzá....Segesváron és Kolozsváron.


2001-ben a Năstase kormány nagy befektetési tervvel rukkolt elő, nyilvános részvénykibocsátás során bevont tőkével megtámogatva, a terv neve Dracula Park volt. Egy nagy szórakoztató park építését tervezték Segesvár mellett, aminek vonzerejét a néhai havasalföldi fejedelem Vlad Ţepes „vámpír” renoméja biztosította volna. A főtervező, a Dan Covali Consult SRL szerint, a működéshez egy erőszakkal teli és véres jelenetekkel sem fukarkodó előadás rendezése elengedhetetlen, ugyanakkor tervben volt egy múzeumközpont vámpírológiai kutatóközponttal, egy vámpírfészek, akik majd bálokat és más vápírológiai témájú előadásokat, kiállításokat és konferenciákat szerveznek.

Adrian Năstase miniszterelnök és az akkori turisztikai miniszter, Dan Matei Agathon voltak a projekt fő támogatói. Hozzuk csatlakoztak az agresszív tévéreklámok.14.000 polgár vásárolt különféle értékben az erre a célra létrehozott társaság részvényeiből. Továbbá olyan cégek is csatlakoztak, mint a Brau Union (a Heineken sör gyártója) a Coca-Cola és a Spring Time. Összesen 10,7 millió lej gyűlt össze, ami akkoriban jelentős összegnek számított.

A projektnek két nagy problémája volt:
  1.  A vámpírológiai kutatóközpontnak szánt 120 hektárból a Breite-fennsíkon 70 hektáron védett évszázados tölgyes van, amit az 5/2000 törvény a nemzeti terület rendezésére véd;
  2. Segesvár az UNESCO világörökség része (1990-től), itt található Délkelet-Európa egyetlen lakott középkori vára (első írásos feljegyzés 1280-ból). Helyi lakosok, természetvédők és az épített örökség védői megalakították az SOS Segesvár koalíciót, ami 2003-ban bíróságon is megállította a projektet. Az a 14.000 polgár, aki a Dracula Parkba fektetett, rádöbbent, hogy a projekt kezdeményezői  az ők vérüket szívták.
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=gSVs8yS1kjs

Ők együtt a részvények 45%-át birtokolták, míg a nagy cégek kezében volt a többségi csomag. A segesvári projekt leállítása után, Năstase Bukarest mellett, Snagovon, adott területet a projektnek, de itt is leállították 2006-ban. A kisrészvényesek továbbra sem jutottak hozzá a pénzükhöz, mert a többségi részvényesek javaslatára a Dracula Park projektet egy társasággá alakították, ami később ingatlan- és tőzsdeügyleteket bonyolított. Egy olyan cégről van szó, ami 2007 kivételével csak veszteséget termelt, így osztalékot sem fizetett. A befizetett pénz eltűnt és semmi esély nincs a visszaszerzésére.

Stephanie Roth 2002-ben érkezett Romániába, hogy a Dracula Parkról írjon a The Ecologist brit újság számára, ahol öt évig dolgozott, de érkezése idején épp a harminc napos felmondási idejét töltötte. Stephnek jelentős szerepe lesz a segesvári projekt leállításában, de ami még fontosabb, összekovácsolta az ellenzéket a verespataki projektnél. Jelentős élettapasztalattal rendelkezett és sok olyan módszer ismert, amivel a civil társadalom jogait érvényesítheti.
Mihai Goţiu: Afacerea Roşia Montana. Cluj -Napoca, 2013, Tact.