2016. június 9., csütörtök

Fontosabb erdős cikkek 2016 második negyedévéből


Ami rajtunk múlik 

Egy kávé árát felajánlva is sokat tehetünk erdeink, környezetünk védelmében – erre hívja fel a figyelmünket a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban felállított sátor, amelyben civilek gyűjtenek az osztrák óriás, a Holzindustrie Schweighofer elleni perek költségeinek fedezésére.http://www.3szek.ro/load/cikk/91680/ami_rajtunk_mulik

Gyűjtenek a Schweighofer elleni per költségére
A székelyföldi erdők megmentése érdekében a Holzindustrie Schweighofer osztrák nagyvállalat ellen indított perek költségeire gyűjtenek a civilek Sepsiszentgyörgy központjában. A figyelemfelkeltő akció már több napja zajlik, a támogató aláírásokat és adományokat a hétvégéig várják.

Schweighofer-perek: kétezer lej gyűlt össze az erdők védelmére

Több mint 2000 lejt gyűjtöttek a természetvédő civilek az erdők megóvása érdekében sepsiszentgyörgyi akciójuk során: az összeget a Rétyen fafeldolgozó üzemet működtető Holzindustrie Schweighofer osztrák nagyvállalat ellen indított perek költségeire fordítják.

Kartellgyanú az alacsony háromszéki bérek miatt
Az igazgató ugyanakkor elmondta, tudomására jutott, hogy a Holzindustrie Schweighofer rétyi gyárában is nagy a fluktuáció, a jelenleg mintegy 400 alkalmazottat foglalkoztató fűrészüzemnél gyakran mondanak fel az alkalmazottak, és keresnek helyükre újakat. Általában a sok kifizetetlen túlórára panaszkodnak, valamint arra, hogy a bérezés nincs arányban az elvárt munkamennyiséggel, de kollektív munkaszerződés és szakszervezet hiányában nem tudják képviselni az alkalmazottak érdekeit.
http://www.kronika.ro/gazdasag/kartellgyanu-az-alacsony-haromszeki-berek-miatt

Büntettek a Schweighofer miatt

Átmenetileg visszavonta az FSC felügyeleti lánc a Quality Austriától (QA) a fenntarthatósági tanúsítvány kibocsátásának jogát – ez az a cég, amely a zöld civilek szerint vitatható módon állította ki a Holzindustrie Schweighofer osztrák mamutcég romániai leányvállalatainak a FSC® CoC tanúsítványt. A történtekre a fogarasi Neuer Weg környezetvédelmi szervezet irányította rá a figyelmet.
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/haromszek/buntettek-a-schweighofer-miatt

Felfüggesztették az osztrák minősítőt, amely fenntarthatónak ítélte a Schweighofert

Megtiltották további FSC-minősítések kibocsátását annak a testületnek, amely korábban a fenntartható és felelős erdőgazdálkodásra vonatkozó Forest Stewardship Council-minősítést odaítélte a Holzindustrie Schweighofer számára. 

Schweighofers Zertifizierer suspendiert

Das Zertifizierungsunternehmen Quality Austria hat im Jänner der Holzindustrie Schweighofer das FSC-Gütesiegel bestätigt. Nun wird Quality Austria selbst überprüft.
http://wirtschaftsblatt.at/home/5004608/Schweighofers-Zertifizierer-suspendiert

Quality Austria’s FSC Accreditation Suspended

Accreditation Services International (ASI) has suspended certification body Quality Austria from issuing FSC chain of custody (CoC) certificates worldwide. The decision took effect on 29 May 2016.
https://ic.fsc.org/en/news/id/1562

Maroon 5 

Bukaresti koncerje után levelet küldött a Maroon 5 zenekar Johannis elnöknek. Tudnak róla, hogy Románia erdeire jelentős fenyegetést jelent  az illegális fakitermelés. Az együttes két tagja az EIA-val (Environmental Investigation Agency) Guatemalába látogatott és megnézték miként működik a közösség által fenntartott erdőgazdálkodás a Maya Bioszféra-rezervátumban. Szeretnék Romániát támogatni abban, hogy visszaszorítsa az illegális fakitermelést és megvalósítsa a fenntartható erdőgazdálkodást.

A levél angolul  és románul 

A Schweighoferrel kapcsolatban álló személyeket ítéltek börtönbüntetésre irathamisítással szerzett erdők értékesítéséért

Illegálisan visszaszolgáltatott, Vâlcea megyei erdőkből a Holzindustrie Schweighofer számára fát értékesítő hálózat tagjai ügyében hozott végleges ítéletet a Pitești Fellebviteli Bíróság. A DNA szerint a vádlottak 2005–2008 között összejátszottak abban, hogy a Puru, Galbenu és Petrimanu hegységekben lévő erdőségeket illegális módszerekkel megszerezzék és értékesítsék.
http://think.transindex.ro/?hir=38

Illegális erdőirtás: a hatóságok naponta közel száz esetet regisztráltak tavaly

A Greenpeace Romania friss jelentése szerint 2015-ben a román hatóságok naponta átlagosan 96 illegális fakitermelési ügyet regisztráltak, ami növekedést mutat a 2013-2014-ben regisztrált napi 62 esethez képest. A tavalyi évben az ügyek száma elérte a 34.870-et. A növekedés egyrészt a hatóságok hatékonyabb módszereinek, másrészt az illegális erdőirtás gyakoribbá válásának is köszönhető – áll a Greenpeace közleményében.

megyék illegális fakitermelés esetek
Argeș 5851
Bákó 3538
Maros 3351
Bihar 2223
Kovászna 2188
Neamț 2097
Vâlcea 1934
Gorj 1892
Brassó 1729
Hargita 1720

2013-2014 között illegális fakitermelésben leginkább érintett megyék
forrás : Greenpeace Romania

Lopják a fát rendületlenül

A Greenpeace romániai irodája közzétette a tavalyi év ezzel kapcsolatos mérlegét, amelyből kiderül, 2015-ben az állami hatóságok naponta közel száz törvénytelen fakitermelésről szereztek tudomást, jóval többről, mint a korábbi esztendőkben. A zöld civil szervezet szerint országos viszonylatban 34 870 ügyet összesítettek, a legtöbb fatolvajt Argeş (3087 lopási esettel), Vrancea (2893) és Bákó (1882) megyében érték tetten. Nem emelik ki, de érdemes rápillantani a székelyföldi helyzetképre is: Maros megye vezet (1614 esettel, mi több, ezzel ötödik az országos rangsorban), következik Kovászna (922), és a sort Hargita (826) zárja
http://www.3szek.ro/load/cikk/92371/lopjak_a_fat_renduletlenul

Új jelentés a Schweighoferről: illegálisan kitermelt európai fa a japán piacon

Új jelentést tett közzé az Environmental Investigation Agency (EIA), amelyben a japán ingatlanfejlesztések és az európai érintetlen erdőségek kiirtása közti kapcsolatot tárják föl. A “Built on Lies: New Homes in Japan Destroy Old Forests in Europe” (Hazugságra épülve: új japán otthonok rombolják a régi európai erdőket) című dokumentum szerint az osztrák Holzindustrie Schweighofer romániai fafeldolgozóiból az exportra kerülő termékek közel fele Japánba kerül, ahol elsősorban a házépítésben kerül felhasználásra. Ez 2015-ben egy 165 millió dolláros üzletág volt Japánban. 

Japanese Buyers Fueling Illegal Logging in Romania’s Last Ancient Forests

WASHINGTON, D.C. — A new report by the Washington, D.C.-based organization the Environmental Investigation Agency (EIA) reveals that Japan’s largest trading companies are fueling illegal logging in Europe’s last great intact forests. The report, Built on Lies: New Homes in Japan Destroy Old Forests in Europe, presents newly-obtained trade data showing that nearly 50 percent of all exports from the Romanian sawmills of the Austrian company Holzindustrie Schweighofer (Schweighofer) are shipped to Japan for use primarily in housing construction – a supply chain totaling ¥20 billion in 2015 (USD $165 million). As detailed in EIA’s October 2015 report Stealing the Last Forest, Schweighofer’s sourcing practices have incentivized illegal logging in Romania for years.
http://eia-global.org/news-media/japanese-buyers-fueling-illegal-logging-in-romanias-last-ancient-forests

Elveszítette a fenntarthatósági tanúsítványt a Schweighofer

Június 22-én elveszítette az FSC CoC fenntarthatósági tanúsítványt a Holzindustrie Schweighofer. A Forest Stewardship Council közleményéből kiderül, a minősítés visszavonására azt követően került sor, hogy a tanúsítványt kibocsátó Quality Austria nevű cég kibocsátói engedélyét május 29-én felfüggesztették.
  http://think.transindex.ro/?hir=50

Elveszítette fenntarthatósági tanúsítványát a Schweighofer

Visszavonták az osztrák Holzindustrie Schweighofer fenntartható és felelős erdőgazdálkodást igazoló tanúsítványát (FSC® CoC) – adta a hírül közleményében Fenntartható Erdőgazdálkodási Tanács (FSC). A hírre a Kovászna megyei civil szervezetek hívták fel a sajtó figyelmét:

Toró Attila zöld aktivista egy óriásinak látszó győzelemnek nevezte a szankciót. Az osztrák mamutcég romániai leányvállalatai azt követően veszítették el a tanúsítványt, hogy az azt kiállító Quality Austria (QA) cég kibocsátási jogát átmenetileg visszavonták. Februárban már több civil szervezet és környezetvédelmi aktivista kérdőjelezte meg az okirat érvényességét, többek közt azt rótták fel, hogy a Quality Austria nem konzultált a környezetvédő civilekkel, és teljesen figyelmen kívül hagyta a Schweighofer törvénytelen üzelmeit leleplező újságcikkeket. A vádak szerint a Schweighofer törvénytelenül kitermelt fát is átvesz romániai gyáraiban, sőt plusz jutalommal ösztönzi azokat a partnereit, akik nagyobb mennyiségű rönköt szállítanak. Másrészt a beszállítóit is „megrövidíti”, hiszen jogszabályt sértő rönkmérési módszert alkalmaz.http://www.szekelyhon.ro/aktualis/haromszek/elveszitette-fenntarthatosagi-tanusitvanyat-a-schweighofer

Europe's rotten wood

Home to the continent’s largest remaining area of old growth forest, Romania has, for 25 years now, been great news for any European who wants to see bears and wolves and lynxes and would rather not fly. But those forests were never just for eco-tourism: they were good news for Romanian cabinet-makers, too, until about 10 years ago.

Since then, Romanian exports of timber have more than doubled, while Romanian government figures show that the country’s exports of wooden furniture have undergone a mysterious decline (1). The explanation is an Austrian company and self-styled “green leader”, Holzindustrie Schweighofer, which began operations in Romania in 2003. Its gigantic sawmills and factories now have the capacity to process all the softwood harvested in the country. (And senior management figures at the company have been filmed stating that their ambition is to do exactly that (2)). As well as timber, its facilities also supply “bio-energy”, in the form of briquettes and pellets, to well-meaning customers across Europe.
http://www.resurgence.org/magazine/article4672-europes-rotten-wood.html

Az osztrák SPAR nem működik többé együtt a Schweighoferrel

Nem kívánja többé forgalmazni az osztrák SPAR a Holzindustrie Schweighofer romániai fűrészüzemeiből származó termékeit - tájékoztat a România Curată.
Európa egyik legnagyobb áruházláncának számító SPAR osztrák csoportja ezt az információt az Agent Green elnökével, Gabriel Păunnal osztotta meg a Facebookon, azt követően, hogy Gabriel Păun felhívta az áruházlánc figyelmét: a fafeldolgozó elvesztette a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást igazoló tanúsítványt (FSC® CoC).

http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/66495-az-osztrak-spar-nem-m-kodik-tobbe-egyutt-a-schweighoferrel

A SPAR Austria nem forgalmaz már Schweighofer-termékeket

A SPAR Austria, Európa egyik legnagyobb áruházlánca egy Facebook-posztban arra utalt, hogy ezentúl nem forgalmazza a Holzindustrie Schweighofer romániai fafeldolgozóiból származó termékeket. Lecserélték beszállítójukat olyanra, amely rendelkezik felelős és fenntartható erdőgazdálkodást igazoló (FSC) tanúsítvánnyal - írták, miután az Agent Green szervezet vezetője, Gabriel Paun felhívta a figyelmüket arra a Der Spiegel-cikkre, amely beszámol a Schweighofer tanúsítványának elvesztésről. 
A cikk folyamatosan frissül

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése