2017. június 3., szombat

A Hornbach bocsánatkérés helyett továbbra is hazudik


Alex Găvan alpinista Cristina Stănciulescunak adott interjúja a Life.ro portálon jelent meg 2017 június másodikán.  Az interjúban szó esik alpinizmusról, rózsatermesztésről és nepáli gyerekeknek épített iskoláról. Găvan nagyon sok civil projektben van benne, többek közt részt vett a Hornbach barkácsáruházban árult Schweighofer termékek azonosításában.

Részlet az interjúból

 Alex Găvan Megfenyegették (ford. megj. a de-clic.ro petícióportált), mert a Hornbach alkalmazottait az ők beleegyezésük nélkül filmezték le. Hogy nézne már ki, lefilmezed Ghiţă-t (ford. megj. Sebastian Ghiţă szökésben levő üzletember)Szerbiában és utólag beleegyezését kéred. (kacag)



De mi történt?

Alex Găvan  Az FSC visszavonta Schweighofernek azt a tanúsítványát, ami szerint a cég felelős és fenntartható erdőgazdálkodásból szerzi be a faanyagot. A Hornbach, ami az egyik legnagyobb barkácsáruházlánc Romániában (a Dedeman, Arabesque, Brico Depot és Leroy Merlin mellett) elsőként adott ki sajtóközleményt decemberben, amiben bejelentették, hogy nem vásárolnak Schweighofertől és olyan gyártókat keresnek, akik etikus módon üzletelnek. Akkor azt mondtam, hogy becsületes emberek és le a kalapokkal előttük. Egyik nap  elmentem a Hornbachba -itt van a közelben-, vadvirágmagot kerestem és a faosztályra is eljutottam. A polcokon meg Schweighofer termékeket láttam. Hoppá! Felhívtam a de-clic csapatát és elmondtam nekik. Ők azt mondták, hogy kezdjek oknyomozásba.

Lehet, hogy volt raktáron, vagy másfajta áru...

Alex Găvan  Én is ezt hittem! Ha ezt mondták decemberben, miért nem higgyek nekik? Soha nem a bűnösséget feltételezem, hanem az ártatlanságot. Mindig a bizalmat választom a kétkedéssel szemben.
A de-clic aktivistái már benne voltak ebben a nyomozásban és a Hornbach minden hazai üzletében lefilmeztek alkalmazottakat, akik azt mondták, hogy továbbra is tartanak és továbbra is hozni fognak gyalult faáru termékek és építkezési faanyagot, mindkettő abba a termékkategóriába tartozik, amiről azt mondták decemberben, hogy nem vásárolnak többet Schweighofertől. 
A de-clic petícióportál publikálta ezt a kampányt, és a Hornbach a replikához való joggal élve, bocsánatkérés helyett továbbra is hazudik, mi több az ügyvédeiken keresztül megfenyegette a de-clic csapatát.
Jobb lett volna, ha bocsánatot kérnek, mert a vásárlók megbocsátanak, ez szerintem sokkal korrektebb, mint most fenyegetőzni. Azt történt, hogy a de-clic csapatot megfenyegették, nekem meg egy levelet küldött a PR-osuk, körülbelül így szólt ”Alex, tudjuk, hogy sok környezetvédelmi tevékenységben benne vagy és ezt mi díjazzuk is, de jobb, ha tudod, hogy a de-clic félreinformál.” Válaszoltam a PR-osnak, hogy egyike vagyok azoknak, akik az alkalmazottakat lefilmezte, így biztosan tudom, hogy nem tájékoztatnak félre senkit. Elmondtam nekik, hogy én fontosnak tartom azt a  módot ahogyan a cégek a profitot termelik, és ha valaki mindenképp fel akar hívni az Mugurel Horia-Rusu legyen, a Hornbach igazgatója, ha beszélni szeretne velem. Az a tény, hogy ők továbbra is hazudnak, arra ösztönöz engem, hogy folytassam a kampányom.

Elmondtad ez nyilvánosan is?

Alex Găvan  Hogyne, de csak az Antena1 adta le egyedül és holnap megyek az Income Magazine-hoz(az Antena3 műsora). Olyan információim vannak, amik alapján, úgy gondolom, hogy felhívtak pár televíziót, hogy nem kapnak majd több szponzorpénzt, ha ezt a témát feszegetik. Szerintem ez történt. Részleteket nem tudok. My next step (a következő lépésem), hogy szeretnék valamit tenni Mugurelért, a Hornbach CEO-jáért. Hogy lehet Mugurel (Rügyecske ffi név) névvel részt venni az erdők tönkretételében?  Most komolyan, My next step, hogy a Hornbach németországi igazgatójával beszéljek.

Sokmilliós üzletekről van szó

Alex Găvan  Nem érdekel, számomra a bolygó személyes dolog. Én csak átutazó vagyok ezen az univerzumban utazó kék ponton. Megzavarhatok sokmilliós üzleteket is. Egyáltalán nem érdekel! Velük ellentétben a programom nyitott, egyértelmű, mindenki ismeri. Az olyan emberek programja, akik harmóniában akarnak élni a természettel. De itt, ahol élek sem túl boldog a természet...
Mikor ide költöztem, a békém miatt tettem. Hogy nézhessem a csillagokat és kitaláljam, hogy milyen expedíciókat szeretnék. És egy nap druzsbákat hallottam. Druzsbákat a paradicsomban. Mentem, hogy lássam miről van szó. Kiderült, hogy a Pustnicu erdőből kivágnak 1000 fát. Bukarest környékén már nagyon kevés erdő van. Ez probléma, mert Románia ellen kötelezettségszegési eljárás indult többek közt Bukarest légszennyezettsége miatt. Újra hiába fizetünk ki nagyon sok millió eurót.
Továbbra is az egyik legszennyezettebb levegőjű főváros a miénk Európában. A kocsik miatt és az egyre fogyó zöldövezet miatt. Bukarestben szerencsére sok harc után a Văcăreşti Natúr-park védett terület lett, és többek közt úgy működik, mint egy szivacs, felszívja és megtartja a vizet: a város zöld tüdeje.
Bécsben például a várost zöldövezet veszi körbe. Egy részük öregerdő, a többi ültetvény. Mi pillanatnyilag a kötelezettségszegési eljárás árnyékában kivágunk minden erdőt Bukarest körül. Törvényes, minden törvényes, de sok kancsal törvény van ebben az országban. A 3 millió bukaresti lakos egészségügyi problémája ez. Ezzel akarok foglalkozni: hogy közfeladattá tegyem Bukarest zöldövezetét!

A teljes interjú itt olvasható

olvasnivaló
Kipetíciózná a Schweighofer deszkáit a hazai barkácsboltokból
Hivatalos: a Hornbach januártól más beszállítót keres a Schweighofer helyett
Szakít a Schweighoferrel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése