Mit szólnátok, ha azt állítanám, hogy csupán pár érintessél az
okostelefonunk képernyőjén, illegális szemétkupacokat, szemétdombokat
tüntethetünk el környezetünkből? Biztos valami bűvésznek,
reklámszakértőnek, vagy legvalószínűbben bolondnak tartanátok, pedig
lehetséges!
A “Let’s do it Romania” szervezői 2015 augusztusában egy ingyenes
alkalmazást (app-ot) készítettek a lelkes természetszerető polgároknak
és céljuk a Románia területén levő illegális szemét féltérkepézése, majd
elszállíttatása. Erre azért volt szükség, mert maga a folyamat igen
nehézkes volt. Pontosan meg kellett jelölni a helyszínt, majd írásban
kellett fordulni az illetékes hatósághoz.
Az okostelefonoknak
köszönhetően a geolokációs koordinátákkal pontosan be lehet jelölni a
szemét helyét, fényképet lehet készíteni róla, majd az alkalmazás
automatikusan el tudja küldeni a hivatalos jelentést a hatóságoknak,
akik a törvény értelmében 30 napon belül választ kell adjanak.
Előnye, hogy a szemét helyszínén nem szükséges internetkapcsolat.
Hátránya, hogy egyelőre csak angol nyelven működik az alkalmazás, reméljük ezen majd változtatni fognak.
Mit kell tenned?
- Töltsd le a “Let's Do It Romania” alkalmazást az App Store-ról vagy a Google Play-ről
- Ha találsz egy szemétkupacot - lehet az lakott területen vagy a
természetben - akkor készíts egy vagy több fényképet róla, saccolod meg a
mennyiségét, majd jelöld be a térképen a helyszínt.
- A bejelölt szemét automatikusan “függőben lévő (pending)” állapotot
mutat. Ez azért van, mert egy második személy is szükségeltetik az
információ megerősítéséhez - ez lehet egy másik személy(bárki lehet, aki
letöltötte az app-ot), vagy a “Let’s do it Romania” csapat egyik
önkéntese. Gondolom, hatékonyabb lenne, ha két személy két külön
telefonnal együtt menne a helyszínre.
- Amikor a második személy is megerősítette az adott szemét létezését,
akkor az alkalmazás automatikusan generál egy hivatalos panaszlevelet,
amit elküld az illetékes hatóságokhoz, akik a törvény által előírt 30
napon belül kötelesek válaszolni.
- A szemét eltakarításáig értesítve leszel az alkalmazáson keresztül.
Installáld az alkalmazást és térjél kettőt, hátha kellemetlen meglepetésben lesz részed, amin a telefonoddal változtatni tudsz.
A “
Let’s Do It, World”
mozgalom egy észtországi kezdeményezésből született, amikor 2008-ban
több mint 50.000 önkéntes 1 nap alatt takarította ki az országot. Ma már
több mint 110 országban zajlik hasonló akció, több mint 13 millió
önkéntes segítségével, amelynek a “
Let’s Do It, Romania” is része.
Paradics