2014. június 23., hétfő

Forrásban

Szeretek főzni és szívesen nézek főzőcske műsorokat, mert jó esetben megnyugtatnak. Ellesek pár trükköt, ha alkalmam adódik, kipróbálok pár receptet és béke van.
Nemrég belenéztem egyik honfitársunk főzőműsorába és felhergeltem magam. Az ifjú titán, aki már egy hatalmas sikerű, Romániában is megszervezett szakácsversenyen is megcsillogtatta tehetségét, egy álakváriumot készült sült halakkal berendezni. Ilyen ronda ötletet addig még nem láttam, minden jó ízlést nélkülözött. Az ifjú tehetség bemutatta halait és mesélt. Imád mesélni, jobb lenne, ha nem tenné.

Kiderült, hogy pár halat egy ismerősétől kapott és igazából halászoktól kobozták el, mert még túl kicsik, így tilos őket halászni (újranézném ezt a részt, hogy pontosabb legyen minden adat, de sehol nem találom). Felháborított ennek a hülyegyereknek a hozzáállása. Nem elég, hogy kétes forrásból szerzi be a halat, a mi orrunk előtt főzi meg és ezzel egy egész országnak azt üzeni, hogy bátran kijátszható minden tiltás, mert lám, ezt még a tévében is leadják és senki nem szól semmit.
Az már csak ráadás volt, hogy az éti csigákat élve dobálta a forró vízbe, míg megnyugtatott, hogy a csigáknak nem fáj.

Én ilyesmit nem óhajtok látni. Ha már részt vett azon a sikeres szakácsversenyen, legalább annyit megtanulhatott volna, hogy a húst főzés előtt illik megölni.
Előástam a magyarországi tévétársaság ímélcímét és megérdeklődtem, hogy nekik mi a véleményük minderről. A levelet nem sikerült elküldeni, visszadobta a rendszer.
Nem adom fel, előbb-utóbb nyilatkozni fognak, hogy miért tartják műsoron ezt a pancsert.

egy műve: Motorbiciklinyúl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése