2015. január 9., péntek

Mérgező erdélyi befektetések: A homoródfürdői törpe vízierőmű

A homoródfürdői vízierőműről beszélve óhatatlanul több székelyföldi törpe vízierőmű építéséről szükséges szót ejtenünk, mivel az említett beruházások nagy része mögött, több cég bevonásával, ugyanaz a befektetői és vállalkozói csoport áll. A vállalkozó Lénárd András csíkszeredai üzletember, aki tulajdonosként, illetve társtulajdonosaként több cég (Pannon Construct kft., Hivatalos kft., H2O Energy kft.) nevében indított engedélyeztetési folyamatokat székelyföldi törpe vízierőművek létrehozása céljából. A beruházások mögött álló cégeknek erős politikai hátterük van.

A Pannon Construct kft. Erdővidékre, a Barót és a Kormos patakokra kért engedélyeket 2011-ben, ám a civil tiltakozás hatására a helyi hatóságok megakadályozták a beruházást. Az Úz-völgyébe Lénárd már egy másik céget vetett be, a Hivatalos kft.-t, melynek társtulajdonosai a Winsland Holdings Limited ciprusi off-shore cég, amely mögött a pozsonyi Slovnaft vezérigazgatója, Világi Oszkár áll, a magyarországi Hydro Energy Zrt., melynek tulajdonosa ugyancsak Lénárd András, vezérigazgatója Hajdu Gábor, volt Hargita megyei tanácsos, valamint az Erdélyi Református Egyház Nyugdíjintézete nevében Kató Béla református püspök. A Nagy-Homoród völgyében építendő erőműre a H2O Energy kft. kérte az engedélyeket, ez utóbbinak 90 százalékos tulajdonosa a Hydro Energy Zrt., 10 százalékos tulajdonrésze van az Erdélyi Református Egyház Nyugdíjintézetének.

Ugyancsak Lénárd András a tulajdonosa az erőművek építését végző Xindex Eco kft-nek is.

Erdővidéken nem sikerült elindítaniuk a beruházást, a Vargyas patakán, valamint az Úz-völgyében – hatalmas pusztításokat, valamint betonoszlopokra helyezett csövet hátrahagyva – befejezték, Homoródfürdőn – a civil tiltakozás hatására – ugyancsak nem sikerült befejezniük, viszont a vízgyűjtő gátat felépítették és otthagyták. A beruházások engedélyeztetése már törvénytelenül indult, a homoródfürdői beruházás esetében például olyan telekre kértek és kaptak 2010-ben környezetvédelmi, vízügyi és végül építkezési engedélyt, amely akkor még a tulajdonukban sem volt. Ugyanitt úgy kezdték el a beruházást, hogy a szükséges engedélyek fele hiányzott.

A legnagyobb pusztítást az Úz-völgyében okozták, durván feltúrták a völgyet, irdatlan mennyiségű betont használtak fel a gát és a vezeték egy szakaszának aládúcolására szolgáló oszlopok megépítésében. A helybéliek elmondása szerint a vezeték lefektetése során a völgyben található katonatemetőt sem kímélték.
Úz-völgye: betondömping
Úz-völgye: vezeték, tűzön-vízen, temetőn át

A Vargyas pataka mellett, az út mentén, a kilenc kilométeres vezetéket – szabálytalanul – úgy fektették le, hogy az esővíz az útról nem tud a patakmederbe folyni. Emellett az erdei úton kialakított átereszek közül hatot bebetonoztak: ezzel a nyomócső levezetése egyszerűbb és olcsóbb volt, viszont az út tönkremegy.
Vargyas patak: törvénytelen vízszabályozó lemez a hallépcső tetején
A Nagy-Homoród völgyén, amellett, hogy tucatnyi engedélyük hiányzott, törvénytelenül kezdték el a gát építését, nem kértek véleményt és nem tájékoztatták a völgy lakosságát. Amikor a völgy lakói tiltakozó akciót szerveztek, a beruházó a helyszínen megfenyegette őket és azt nyilatkozta, hogy nem tárgyal velük. A helybéliek lakossági fórumokat szerveztek, ahová elhívták a beruházásokat engedélyező hatóságok és az építkezési engedélyt kibocsátó Hargita Megyei Tanács képviselőit, a meghívottak minden egyes esetben figyelmen kívül hagyták a meghívást és a párbeszédet. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt üzente a tiltakozóknak, hogy válasszanak ki pár küldöttet, azokkal hajlandó tárgyalni. A megyei önkormányzat érzéketlenségét és arroganciáját jelzi az is, hogy a beruházások kezdete óta évente megszervezi a megújuló energiaforrásokat (így a törpe vízierőműveket) népszerűsítő energetikai konferenciáját.

Az építkezés a tiltakozás és az Építkezési Hatóság vizsgálata, valamint – ennek következtében – az építkezési engedély visszavonása miatt jelenleg szünetel. Nem egyértelmű a beruházás helyi támogatása sem, több potenciális helyi partnert megkeresett a beruházó, tudomásunk szerint eladási ajánlatokat is tett a térség önkormányzatai, valamint egyes közbirtokosságok számára.

A környék kedvelt turisztikai célpont, továbbá számos borvízforrás és egy Natura 2000-es védelmet élvező madárvédelmi zóna is található. A völgy a horgászok egyik kedvenc helye, sebes pisztrángokat, sujtásos küszöket, botos kölöntéket, fürge cselléket, fenékjáró küllőket, domolykókat lehet a patakban fogni, és egy védett rákfajta is él itt. A völgy tehát nem a természet hetedik csodája, viszont gyönyörű, egyedi hangulatú kirándulóhely.
Homoródfürdő: halaknak úszni tilos
Homoródfürdő: betongát csúfítja a patakot

Z. Nagy István
Fotók: Egyed Ufó Zoltán



...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése