Fordítunk. Ez önmagában nem ok a boldogságra és kell hozzá bizonyos mennyiségű önsanyargató hajlam. Mindig van egy szöveg, de a szöveget még mi sem értjük igazán. Biztos kézzel keresünk olyan szövegeket, aminek felét sem értjük. Jó esetben sejtjük miről szól, de ez inkább valamiféle ösztönös megérzés, mint rideg tudás. Aki fordított már palagáz-kitermelésről szóló szöveget, az tudhatja mire gondolok.
Veszünk egy mély levegőt és alámerülünk a szöveg rejtelmeibe. Az első boldog kiszemelt elkészítheti a nyersfordítást. Abban mindenki egyetért, hogy ez cudar meló. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy nincs megfelelő szótár. Hiába a nyelvtudás, ha pont azt nem tudjuk, amit kellene. Használunk minden szótárt, amit elérünk, hátha valahonnan kibolhászhatjuk a szó magyar megfelelőjét. Szakszótárak terén nagyon rosszul állunk. Itt is leírnám, hogy a közvélekedéssel ellentétben – bölcsészekre szükség van. A bölcsészek azok az elkeseredett emberek, akik szótárakat írnak.
Az esetek 70%-ában marad megfejtés nélküli szó. Ezek a szavak ott maradnak, mint apró zátonyok a fordítás tengerén, mi meg újra és újra zátonyra futunk.
A nyersfordítás után mindenki szabadon belejavít a nyersfordításba. Kitesszük közprédára, aki arra jár, vidáman javíthat. Minél gátlástalanabb a javítás, annál jobb. Kedvünkre trancsírozunk, kihúzunk, beletoldunk, átírunk. Érdemes a nyersfordítást felváltva készíteni, hanem a nyersfordítás készítője a trancsírozást úgy élheti meg, hogy az ő munkája nem elég jó. Hiába tudjuk, hogy csak nyersfordítás, lelkileg nem tesz jót, ha mindig ugyanaz az ember készíti.
Páran rommá javítjuk a nyersfordítást és ekkor jön a java. A mindenféle színek dzsungeléből valami értelmes szöveget kell összerakni. Összerakjuk, de még mindig nem jutottunk messzire, mert az elkészült szöveget illik szavanként összevetni az eredeti szöveggel. Ilyenkor rendszerint kiderül, hogy nem ügyeltünk minden árnyalatra, esetleg meghamisítottuk a szöveget. Itt újra átírjuk a szöveget. Ha ezen is túl vagyunk, megnézzük, mennyire magyar szöveg a művünk. Nem mindegy, hogy értelmes magyar szöveg születik, vagy a Google fordító színvonalát hozzuk.
Soha de soha, nem mehet ki az anyag, míg az összes előbbi szakaszon át nem fut. Ezt egy életre megtanultuk. Aludni kell rá párat.
Ha nem túl bonyolult szöveg, akkor a helyesírás molyolása és az intézménynevek kikeresése után esély van a megjelentetésre.
Ha rágósabb szakszöveggel van dolgunk, akkor lektort keresünk. Lektor bárki lehet, aki ért az adott szakterülethez. Mindenki szétnéz az ismerősei között és jön a finom meggyőzés. Ez a munka egyik legnehezebb része, mert itt a mi tudásunk kevés és másokra vagyunk utalva, ami nem túl kellemes. Eredményt is szeretnénk, lehetőleg emberáldozat nélkül. Nem akarunk ismerőseinktől egy nap alatt megszabadulni, szeretjük őket. Lényegében nyomásgyakorlást alkalmazunk, ez lelkileg nekünk sem tesz jót. Igyekszünk finoman művelni, de sosem tudni kinél mi veri ki a biztosítékot. Veszélyes terep. Leginkább a viccbeli nyuszikára hasonlítunk, szívósan visszajárunk megérdeklődni, mikor számíthatunk a szövegre.
Ha lektorunk dolgozik és visszaküldi a szöveget, akkor pezsgőt bontunk. Csak lélekben, de a hangulat csodás. Az esetek 98%-ában nem kapjuk vissza a szöveget. Ilyenkor új lektort kell keresni, vagy megvitatjuk, mennyire fontos a szöveg és esetleg átírva közöljük. Ezt a megoldást nem szeretjük.
Következő kör a helyesírás. Még egyetlen hibátlan szövegünk sem volt. Ez nem ok a büszkeségre, de ez a valóság. Átmolyoltunk tízszer, már-már kívülről tudtuk a szöveget és mégis, amikor megjelent, hopp, elénk ugrott egy hízott hiba. Nem volt egyszerű, de már feldolgoztuk lelkileg.
Miután mindenki átnézi és úgy érzi, hogy a művel már a nyilvánosság elé állhatunk, akkor publikáljuk a fordítást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése