Apró hírek amikből nem született bejegyzés: A házaló ügynök

Februárban kicsit sűrűn jutott a jóból, egy csodás napon megjelent lakásunk küszöbén a házaló ügynök. Trendi fiatal nő volt, mire felébredtünk telepakolta a kezünk dobozokkal. Különféle teás- és kávéspoharakat meg elektromos kávéfőzőt értékesített. Felmondta a jól ismert szöveget, miszerint nagyszerű ajánlata van csak nekünk, csak most. Ajándék minden, amit látunk és kizárólag a szállítási költséget kell kifizetni, így hülyének is megéri. A szállítási költség olyan magas volt, hogy árából lazán megvehettük az összes terméket. Ugyan mivel szállították Brassótól Szentgyörgyig, aranyhintóval? Mindössze harminc kilométer.

Úgy éreztem, eljött a pillanat, hogy meglátogassam a fogyasztóvédelmet. Alap, hogy ajándékért nem lehet pénzt kérni.

A fogyasztóvédelmet különösebben nem érdekelte az ügy. Ez a probléma inkább a rendőrségre tartozik, a fogyasztóvédelem semmit nem tehet. Kíváncsi lennék mi az a hír, ami eléri a hatóságok ingerküszöbét. Nem voltam túl boldog.

A sajtó nem töri magát a tájékoztatással, a fogyasztóvédelem passzolja az ügyet és a rendőrség is csak akkor lép, ha konkrét átverés van.

A kihívások akkor is megtalálnak, ha nem hagyjuk el a házat. Nem árt némi önvédelmet tanulni.

Ha úgy érezzük, hogy nem élet az élet egy elektromos kávéfőző nélkül, legalább nyissuk ki a dobozt és nézzük meg mi van benne. Zárt dobozt nem vásárolunk, mert kiderülhet, hogy egyéb van benne, mint amit kifizettünk. Az sem túlzás, ha kipróbáljuk, hogy a termék egyáltalán működik vagy sem. Jobb áruházakban vásárlás előtt kipróbálható a termék. Nézzük meg jó alaposan, ha úgy gondoljuk, hogy selejtes, nem kell megvenni.

Ha nem hagyják, hogy kipróbáljuk, ne vegyük meg.

Számlát nem adnak, így nem lehet visszaváltani az árut, mindenki azzal marad, amit vásárolt.

Az idős embereket sokkal könnyebb becsapni, mert egy jó szóért képesek minden bóvlit összevásárolni. Minden bánatom eszembe jutott.

Idős nagyszüleim rendre megtalálták az ilyen árusok és ők egy halom selejtes árut vásároltak össze a kés-szettől az ágyneműig. Csodás kés-szettünk színpadi kelléknek nagyszerű lett volna, mert semmi esély nem volt rá, hogy szúrjon, vagy vágjon. A vásárlások mindig akkor derültek ki, mikor valami ünnepen megleptek velük. Teljes volt a meglepetés. A késeken csak a pink, iszonyúan giccses és hihetetlenül büdös műanyag ágynemű tett túl. Akkor padlót fogott a család, mert a nagyanyánk gyönyörű kézimunkáiról és jó ízléséről volt addig híres.

Ha úgy érezzük, nincs erőnk ellenállni a házalók pofátlanságának és biztosan veszünk valamit, csak hogy végre szabadulhassunk, akkor legegyszerűbb, ha nem nyitunk ajtót. Ha kinyitottuk az ajtót, akkor is simán becsukhatjuk az árus előtt, nem kell beengedni. Nem vagyunk portások, hogy mindenkit beengedjünk. Nem érdekes, hogy esetleg udvariatlannak tűnünk, nem mi hívtuk, nem kértük őket, hogy áruikkal zaklassanak.

Ha sikerült bejutnia a házunkba, akkor is bármikor nemet lehet mondani az árusnak, bármikor. Nem számít, hogy kirakta a fél bazárt az előszobába. Tegyük meg, hogy nem mesélünk sem magunkról, sem a családunkról. Ne mondjunk semmit, azon kívül, hogy nem akarunk vásárolni, ne álljunk le vitatkozni. Ha személyes dolgokat tudnak meg rólunk, nekik újabb nagyszerű lehetőség arra, hogy személyre szabottan ajánljanak, így vette meg nagyanyám az ocsmány pink ágyneműt, mert állítólag a fiatal lányok azt szeretik.

Nem könnyű ellenállni, őket keményen felkészítik arra, miként szereljék le az ellenállásunk.

Tudnunk kell, hogy nem kötelező vásárolnunk. Kapaszkodjunk bele ebbe a mondatba.

A mi pénzünk, jogunk van nemet mondani a vásárlásra.
Hajrá, az ellenállást is meg lehet tanulni!