Rétyi mutyi, egy közmeghallgatás kulisszatitkai

Nagyon reméltük, hogy nem lesz közmeghallgatás, de úgy tűnik, hogy ez nem volt kívánságműsor.

A környezetvédelmi hivatal büszke főnöke (továbbiakban csak főnök) arrogáns bevezetővel kezdte. Akinek még illúziói voltak a közmeghallgatásról, az hamar rájött, hogy nem egyenrangú félként lesz jelen a beszélgetésben. A hivatal, szerintük, megtette kötelességét, meghirdették a közmeghallgatást. Ettől függetlenül, a tájékoztatást nem vitték túlzásba, például  nem tudott a közmeghallgatásról a kultúrházzal szemben található vegyesüzlet eladója, de még a rendőr sem, ő csak annyit mondott az érdeklődőknek, hogy valami gyűlés lesz. Mint utólag kiderült, alig tíz rétyi lakos vett részt a közmeghallgatáson. Amúgy sem tolongtak az érdeklődők a kultúrházban, talán hetvenen jelentünk meg. Idővel a terem fele lelépett.

Nem spilázták túl sem a vetítést, sem a hangosítást, egy oldalfalra vetítettek, ami nem könnyítette meg az adatok olvasását. Végül is ez közmeghallgatás volt nem mozi.

A főnök bemutatta két munkatársát. A hivatal részéről elmondták, hogy ők mindent megtettek, ők nagyszerűen dolgoztak. A dokumentáció készítője következett, nekibuzdult románul az előadásnak, mire a közelemben ülő helyi néppártos tanácstag jelezte, hogy jó lenne magyarul is elmondani, mert sokan nem értenek románul.

A főnök kételkedett abban, hogy vannak románul nem tudó emberek. Nem sok kedvem volt csak románul hallgatni a tervezett hőerőmű részeinek leírását, elsőként jelentkeztem. Jól megbámultak. A helyiek szemében elveszítettem a román érettségit.
Ne csak elméletben harcoljunk nyelvi jogainkért, már ezért is megérte ott lennem. Ketten jelentkeztünk a tanácsossal, majd a tanácsos biztatására páran még bátorságra kaptak. Izgalmas volt, hogy románul kérdezték meg, hányan nem értik az előadást. A főnök nehezményezte, hogy politizálunk, de ez legyen a legnagyobb baj az életünkben. Kellemes meglepetés volt, hogy a tanácsos ennyire tájékozott.

Én már rutinosan keresem a könnyebb utat, a halálnak sincs kedve napokig bolhászni a szakszavakat. Itt zárójelben elmerenghetünk azon, hogy a rendszerváltás óta tartó anyanyelvet óvó küzdelemben, miért nem jutottunk el addig, hogy a kétnyelvű tájékoztatás természetes legyen? Ez még a dokumentáció készítőjének fejében sem fordult meg, pedig patinás líceum diákjaként ő sem úszta meg, hogy minden ünnepen ne Reményik templom és iskola védelmére buzdító versét hallgassa, merőkanállal kaptuk a szellemi tápot.

Nem aranyoztuk be a dokumentáció készítőjének napját, ismertethetett két nyelven. Rendületlenül gyűrte az anyagot, bár meg-megbicsaklott a szaknyelv, néhol a mi nyersfordításaink szintje köszönt vissza. Ami nem ugrott be, azt bátran körülírta. Többször elhangzott, hogy az elérhető legjobb technológiát kapjuk. Mit mondhatnánk, hogy készülhetett volna jobban is?

Később az egybegyűltek kérdezhettek, állítólag mindannyian készülhettünk volna jobban is.

A főnök elemében volt, úgy nézett az egybegyűltekre, mint enervált osztályfőnök a hülyegyerek ötödik B-re, rosszulesett neki, hogy nem kapott megfelelő felkészültségről tanúskodó kérdéseket. Pedig mondott példát is a gyengébbek kedvéért, de mi, elvetemült banda, nem akartunk semmit kérdezni. Nem akartunk németországi példákat hozni, nem akartunk más szűrőberendezést, úgy tűnt, nem akarunk semmit, csalódást okoztunk.
Tudvalevő, hogy mi csak hobbiból járunk közmeghallgatásokra, azért törtünk magunkat, hogy kijussunk Rétyre, mert nem akarunk semmit.

Eltökélt civilként sok mindent akarunk, de már nem szeretnénk a Holdig repülni, sem nekifutni fejjel a falnak, szert tettünk némi rutinra. Volt egy üzenet, célba juttattuk, részünkről a küldetést teljesítettük. Tömören és velősen ennyi volt:„Követeljük, hogy a végleges bírósági döntések meghozataláig a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme és annak területén felépített hőerőmű számára semmilyen további engedélyt ne állítsanak ki a szakhatóságok.”

De nem úsztuk meg kritika nélkül. Mindenki megtudta, mennyit ér, a jelen levő zöld aktivistáktól (ezek mi voltunk) a sajtó munkatársaiig. Mikor a román napilap érdeklődő munkatársa arra kérdezett rá, hogy a hivatal szerint mi lehet a gyárral a legnagyobb probléma, majd’ megharapták. A főnöktől megtudta, hogy figyelhetett volna jobban, mert előbb mondták el, hogy nem lesz baj. Megtudta, hogy felkészületlen, mert ha felkészült volna, most tudná az összes említett törvényt és nem mondana olyan butaságokat, hogy neki újságíróként az átlagembernek kell megmagyarázni a problémát. Amúgy vegyen részt sajtótájékoztatókon, mert látszik rajta, hogy új ember, a főnök mindenkit névről ismer. És tényleg, mindenki nevét tudta, mint egy osztályfőnök. Le a kalappal a sajtó türelme előtt.

A főnök jelezte, hogy a kétnyelvű dokumentáció ismertetése végén a gyengébbek kedvéért feloldott két mozaikszót, részéről ezzel minden homályt eloszlatott. Szívére vette a hivatala munkáját ért kritikákat, szemünkre vetette, hogy mi civilek voltunk olyan gazemberek, hogy őt támadtuk, ahelyett, hogy konzultáltunk volna vele (Ebben volt valami igazság, volt némi szerepünk a Greenpeace petíciójának népszerűsítésében, amiben a lemondását kérték.). Lám, most is felkészületlenül jelentünk meg és nem volt semmiféle tiltakozás eddig. (Volt tiltakozás, négy civil szervezet tiltakozott a közmeghallgatás megtartása ellen, hihetetlen, hogy elfelejtette, holott iktatta a hivatal; „négy hazai civil szervezet – a fővárosi Bankwatch Románia, a fogarasi Neuer Weg, a kolozsvári székhelyű Energy Justice és a bukaresti Greenpeace Románia Egyesület – csütörtökön óvást nyújtott be a rétyi hőerőmű engedélyeztetése ellen, jogi érveik felsorolása mellett kérték, ne tartsák meg a hétfői közmeghallgatást.” bővebben itt)

Civil aktivista társam ezt a kérést a közmeghallgatáson is elmondta, azt is jelezte, hogy az üzem engedélyek nélkül működik. Kiderült, hogy ez sem a hivatal dolga, és megint félrebeszélünk, sőt, a főnök tudja, hogy minden az erdővédelemről szól, és jobb lenne, ha az erdő aljában védenénk az erdőt.

Volt meglepő fordulat is, hogy ne maradjunk dráma nélkül: megtudhattuk, hogy már nincsenek felkészült szakembereik a hivatalban, és nehéz nekik az élet. Azért annyira nem volt nehéz, hogy ne adjanak meg minden engedélyt, amit tőlük kértek.
Jó lenne egyszer kideríteni, hogy ilyenkor mit várnak el a közönségtől: veregessük hátba, hogy lesz ez jobb is, dicsérjük meg, hogy fantasztikus munkát végez, esetleg borítsuk rá az asztalt?

Nem babra megy a játék. A rétyi fűrészüzem működik, és azon vannak, hogy minden engedélyt kiállítsanak nekik.

...