2015. július 31., péntek

Kulcsszavak a romániai erdővédő aktivisták munkásságának megismeréséhez

A cikk folyamatosan frissül, hogy még tartalmasabb legyen.

Gabriel Păun
Az Agent Green környezet- és természetvédelmi csoport elszánt aktivistája, egyik fő kutatási területe az erdők védelme és ezen belül a nemzeti parkok védelme. Biológiát és ökológiát végzett, beszél angolul és németül. Az elmúlt kilenc hónapban nyomozásai során több fizikai bántalmazást szenvedett.

Agent Green 
2009-ben alakult. Saját meghatározásuk szerint kicsi, de annál eredményesebb természet-és környezetvédelmi csoport. 2015 egyértelműen az Agent Green éve volt, több kutatásuk eredményét most publikálták. Májusban U turn címmel dokumentumfilmet  mutattak be a romániai illegális GMO-szójamezőkről a GMO-mentes Európát! rendezvényen.
Gabriel Păun aktivistájuk kétszer is bekerült a hírekbe, mert az illegális erdőkitermelésekhez köthető nyomozásai során hol paprikasprayjel fújták le, hol úgy megverték, hogy több bordája eltört.

A Retyezát fái nyugat-európai kandallókban égnek el (Păduri din Retezat ard în șeminee vest-europene)
Az Agent Green 2014. december 22-én megosztott oknyomozó riportja. Egy illegális rönkszállítmány útját követik végig a kitermelés helyétől (Retyezát Nemzeti Park) egészen a rakományt átvevő fűrészüzem kapujáig (a Holzindustrie Schweighofer szászsebesi üzeme). Gabriel Păun az erdőradart használja a rönkszállítmány törvényességének  kiderítésére. Az üzem őrei az illegális szállítmány átvétele ellen tiltakozó aktivistát lefújták paprikasprayjel. A videót három hét alatt egymillióan látták.
Angol felirat is van hozzá.


Erdőradar
2014. október elseje óta működik.
Nagyon leegyszerűsítve, az erdőradar egy olyan online program, ami a kötelező adatok adatbázisban való rögzítése után, minden farakomány számára egyedi kódot generál még a kitermelés helyén. A szállítás során ez a kód igazolja, hogy a rönkszállítmány törvényesen kitermelt. Az elképzelések szerint ez a rendszer egy könnyen kezelhető eszköz az illegális fakitermelések ellen, a 112-es telefonszám felhívása és a jármű rendszámának bemondása után, bárki rákérdezhet arra, hogy egy farakomány lopott vagy sem.


Köbméterre mért igazság (Adevăr la metru cub)
Az Antena 3 tévécsatorna În premieră csapatának 2015. május 26-án sugárzott oknyomozó riportja a romániai illegális fakitermelésről és a Holzindustrie Schweighofer szerepéről az illegális fakitermelések bátorításában. Angol felirat is készült hozzá.

A riport magyar nyelvű összefoglalója:
http://video.atlatszo.hu/2015/07/07/osztrak-mammutvallalat-batoritja-az-illegalis-fakitermelest-romaniaban/

Az EIA (Environmental Investigation Agency) rejtett kamerás felvétele,  május 27-én osztották meg  a közösségi oldalon az Antena 3 oknyomozó riportjával összehangolva.


"Az Environmental Investigation Agency (EIA), egy washingtoni és londoni székhelyű környezetvédelmi szervezet olyan rejtett kamerás felvételeket tett közzé, amelyeken Románia legnagyobb tűlevelű feldolgozó cége, a Holzindustrie Schweighofer Romania vezetősége készségesen és tudatosan elfogadja az illegálisan kitermelt fát, mi több bónuszrendszer szerint jutalmazza is.
Ezek a bizonyítékok okkal kerülnek elő, amikor a Schweighofer cég Romániában bevetette befolyását, hogy megakadályozza az új erdészeti törvény elfogadását. Az erdészeti törvény felülvizsgálat céljából újra a parlament asztalán van.(szerk. megj. Az elfogadott erdészeti törvényt, Románia elnöke felülvizsgálatra visszaküldte a parlamentbe.)"
http://www.sepsiszentgyorgy.info/zoeld-sarok/1990-2015-04-27-19-02-14

A Rise Project oknyomozó riportja a Schweighofer hálózatról: kik nyertek a legtöbbet az eladott fán?
Magyarul a Transindex foglalta össze. "A Holzindustrie Schweighofer pénze politikusok, hivatalnokok és büntetőjogi ügyekbe keveredett üzletemberek pénztárcáját hizlalja évek óta; ezeknek a személyeknek a cégei termelik ki az erdőt és adják el a vállalatcsoportnak, amely Ausztria egyik leggazdagabb családjáé – indítja a riportot a Rise Project. Sokuk kizárólag a Schweighofernek dolgozik. Az osztrák cég legnagyobb beszállítója maga a Romsilva, amelynek vezetője, Adam Craciunescu ellen egy illegális erdő-visszaszolgáltatási ügyben korrupció és szervezett bűnözés támogatása vádjával folyik eljárás."

http://think.transindex.ro/?p=40042

Ezrek tüntettek az erdőkért (2015. május 9.) 

A 2013-as romániai ősz óta nem vonultak ennyien utcára környezetvédelmi probléma miatt.  

Ezrek tüntettek az erdőkért (2015. május 9. Sepsiszentgyörgy )
"Állítsátok le a Schweighofert!, Ki a maffiával az országból!, Nem ilyen jövőt akartunk!, Állítsátok le Székelyföld letarolását!, Védjük gyermekeink jövőjét!, Ne lopjátok el zöldaranyunkat! – ilyen és ehhez hasonló, több nyelven megfogalmazott feliratokkal üzentek a tüntetők az osztrák nagyvállalatnak, valamint a helyi és az országos döntéshozóknak. A civilek által kezdeményezett eseményen rengeteg fiatal jelent meg, de minden korosztály képviseltette magát, a szervezők felhívását betartva pártjelképeket senki sem hozott magával."

http://www.3szek.ro/load/cikk/80484/lehet-e_fontosabb_dolgunk
http://www.3szek.ro/load/cikk/80496/megmozdult_sepsiszentgyorgy

Ezrek tüntettek az erdőkért (Csíkszereda)
„Elsődleges célunk, az hogy megmutassuk az ország vezetőségének, hogy nekünk nem mindegy, hogy milyen döntéseket hoznak a parlamentben, és ragaszkodunk az erdőinkhez, ragaszkodunk az országunk jelenlegi képéhez. Hogyha nem akarunk természeti katasztrófákat, akkor az opportunizmust a háttérbe kell szorítani. Elsősorban arra kell gondolni, hogy szükségünk van levegőre, szükségünk van arra, hogy a talaj megmaradjon alattunk."


Rétyi közmeghallgatás a Holzindustrie Schweighofer fűrészüzemének területén épülő erőmű beindításához
"Mint ismeretes, a múlt héten négy környezetvédelmi civil szervezet – a bukaresti Bankwatch Románia, a fogarasi Neuer Weg, a kolozsvári Energy Justice és a Greenpeace romániai szervezete – beadvánnyal fordult a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez, kérve, hogy utasítsa el a rétyi üzem erőművének beindításához szükséges integrált környezetvédelmi engedély kiállítását, mivel a procedúra során több előírást nem tartottak be."
http://bozsiakcio.blogspot.ro/2015/05/retyi-mutyi-egy-kozmeghallgatas.html

66A főút 
Új fejlemények az A66 főút építésének ügyében.
A Retyezátban, Európa utolsó, mérsékelt égövi, érintetlen fenyőerdejében most fejeznék be az eddig sikeresen leállított főútépítést. A tiltakozások 1999-ben kezdődtek és az Agent Green mellett (Az Agent Green 2009-ben alakul, aktivistái addig más zöld csoport tagjai voltak) számos természetvédő szervezet, köztük a Greenpeace, a WWF, a Milvus Madártani Egyesület és a Romániai Denevérvédelmi Egyesület kritizálta a befektetést.
Az Agent Green 2012-ben beperelte az Országos Környezetvédelmi Hatóságot és a Temesvári Utak és Hidak Regionális Igazgatóságát, a zöldek a főút építésének leállítását kérték, de a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék más véleményen volt. Április 23-án írt a döntésről a Gazeta de dimineață.
Az Agent Green nyilatkozata szerint fontolgatják, hogy az Európai Unió Bírósága elé viszik az ügyet.

Rainforest Rescue petíció a Holzindustrie Schweighofer rétyi üzemének engedélyezése és az illegális fakitermelés ellen
"Két nap alatt több mint 30.000-en írták alá a petíciót, amelyben a kezdeményezők azt kérik a környezetvédelmi minisztertől, hogy a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme számára ne állítsák ki a környezetvédelmi engedélyt, valamint azt is, hogy tegyenek lépéseket a törvénytelen erdőkitermelések ellen."
http://www.sepsiszentgyorgy.info/zoeld-sarok/2051-2015-06-21-20-47-20
https://www.regenwald.org/aktion/1005/holzkonzerne-raus-aus-unserem-wald?t=358

de-click 
2015. május elsején indult, szerepe volt a május kilencedikére tervezett erdőtüntetésekben.
Az első román online kampányplatform, a demokratikus értékek katalizátora. Mindazok számára hozzáférhető, akik a gazdasági és társadalmi igazságtalanság ellen, az emberi jogokért, vagy a környezet védelméért harcolnak.
A de-clik platformot támogató civil szervezetek: 2Celsius, Agent Green, Bankwatch România, Greenpeace România, WWF România, Institutul pentru Dezvoltare și Inovare, Centrul Independent pentru Dezvoltarea Resurselor de Mediu, Coaliția pentru Mediu, EcoCivica, Asociația E-JUST, Environmental & Social Change UK, Federația Coaliția Natura 2000, Fundația Terra Mileniul III, Asociația Funky Citizens, Grupul de inițiativă civică Sebeș, Asociația Grupul de Intervenție Civică, Mai Mult Verde, NeuerWeg Sighișoara, Nostra Silva, Prima Natura, Rețeaua Mining Watch România, Rețeaua Energy Justice România, România Curată, Asociația România Vie, Asociația T.E.S.L.A, Transilvania Verde, Asociația Brașovul Pedalează.

http://www.de-clic.ro/

Védd meg az erdőt: vedd ki Schweighofer kezéből a láncfűrészt!

A de-clic oldal első petíciója. Május tizediként azt írják, hogy kevesebb mint 4 nap alatt 15.000 aláírás gyűlt össze.
foto: de-clic
A szerkesztő megjegyzése
A kulcsszavas cikkek hihetetlen népszerűségnek örvendenek. Pár napja próbálok összefoglalót írni 2015 fontosabb erdővédő akcióiról, de képtelen vagyok épkézláb cikkel előállni. Az év bővelkedett erdővédő akciókban, így nem egyszerű átlátni mi minden történt. Összegyűlt egy halom anyag, gondoltam megosztom. Sok érdeklődő nem olvas románul, ezért magyar és angol szövegeket kerestem. Több olyan téma van, amiről érdemes lenne bővebben írni, talán egyszer erre is sor kerül.
A kulcsszavas gyűjtemények még szerkesztés alatt állnak, így mindenki kritikával kezelje.

...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése