És még mindig kitartunk

A Multik nacionalista praktikái sorozatból (publikálva 2020.07.09. 12:54)

Hőség van, legszívesebben mindenki elmenne valami víz mellé, ilyenkor sokkal nagyobb népszerűséget lehet szerezni, ha mondjuk limonádé receptet osztok meg. Ebből is látszik, hogy nem akarok különösebben népszerű lenni. 

Miért ugrálok annyit a magyar feliratok témán? Miért nem jó nekem, hogy kiírták valahogy magyarul?

Nagyon sok széplélek van, akik minden elrontott fordításban meglátják az igyekezetet. Csakhogy itt nem holmi kezdő nyelvtanulókról van szó, akik bájosan ügyetlenkednek. Egy majdhogynem piacvezető kiskereskedelmi multiról beszélünk, itt nem kérdés, hogy számukra elérhető és megfizethető a minőségi fordítás. Másfelől írtam már arról, hogy a péktermékek nevét újrafordítottam, de azóta sem javítottak semmit. Aki nem hiszi, még most is megnézheti, sőt, versenyt rendezhetnek, hogy ki talál több rossz fordítást. Az idei évre tervezett tizenöt üzletet meg fogják nyitni, köztük egy új üzletet Székelyföldön, Kovásznán, az üdülővárosban. Képesek leszünk elérni, hogy nyitásra kijavítsák az elbaltázott fordításokat, vagy az üzlet a már megszokott módon rázza le a számukra idegesítő elemeket: magyar vásárlókat, újságírókat, jogvédőket, és más jóérzésű érdeklődőket? Tény, hogy nem kapkodják el a levelek megválaszolását. Nekik szabad, mert nem sűrűn kérte számon őket a közvélemény. 

Megbántam, hogy felmondtam? 

Nem. Lényegében azt bánom, hogy nem tettem meg hamarabb.  Most már nem zavar, hogy kasszázáshoz is hülye, szaralaknak fognak nevezni, aki csak az ő kegyelmükből dolgozhatott két évig. Ez van. Igazából eddig is így gondolták. Ennél a multinál soha nem lehet elég jól dolgozni, sose lehet elég ügyes, elég gyors vagy elég okos lenni, mindig bebizonyítják, hogy hibát hibára halmozol és a nagyon sok sem elég.  

Volt idő, mikor úgy éreztem, hogy hagyok mindent és elhúzok külföldre. Ugyanakkor a rendszeres alázás olyan dolog, amit nem kellene büntetlenül hagyni, az volt az elképzelés, hogy legalább leírom. Leírom, hogy legyen nyoma. Jó kérdés, hogy miért nem állította le senki Reménységet, miért hagyták, hogy alázzon minket. 

Voltak napok, mikor úgy éreztem, hogy ott halhatok meg a bolt közepén, akkor sem fog senkit érdekelni. Később egy boltjukban tényleg meghalt valaki és még csak be sem zárták a boltot, a hullát letakarták és kasszáztak tovább. Lehajolnak a fillérért is, nehogy ne legyen meg a napi eladás, mert akkor üvöltés van. Történhet nagyobb baj, mint az, hogy valaki meghal a bolt közepén?  Mikor áram nélkül maradt az üzlet, akkor kiterelték a vásárlókat (ha nincs áram, nem lehet kasszázni), de halálesetnél nem. A vásárlókat is lezüllesztik azzal, ha egy halottat úgy kezelnek, mint egy díszletet. El tudjuk ezt képzelni? Bizonyára jólesett a hozzátartozóknak. Volt sajtóközlemény, hogy részvétük a családnak. Így kell ezt, nem tisztelik az elhunytat, de utólag írásban részvételnek. Igazán küldhettek volna a gyászolóknak egy ötven lejes vouchert is, azt lett volna igazán bájos. 

Most, hogy ennyit írok erről, jobb nekem?

Nem jobb, de ha ezzel elérem, hogy másoknak kicsit jobb legyen, már megérte. Tudom, hogy felénk nincs hagyománya annak, hogy kiteregetjük a sérelmeket, de egyszer el kell kezdeni és a változás nem az éj leple alatt fog megtörténni. Van eredmény, két jogvédő szervezet is foglalkozik a témával és  válaszolt a Diszkriminációellenes Tanács, most több információ áll rendelkezésünkre, mint valaha. Mikor elkezdtem információt gyűjteni arról, hogy mit is tehetnék, a ma ismert anyag töredékéhez sem fértem hozzá. Ha a sajtó ilyen lendülettel dolgozik és erre van esély, akkor ezt a témát nem veszítjük szem elől.