Közben még kétszer meghallgattam az Asztalos-interjút és nem vagyok boldog. Mondjuk meglepett, hogy eddig még semmit sem tett. Jó nagy szószban vagyunk, édes olvasóim. Egyre kiábrándultabb vagyok. Menjünk mind külföldre? Mi a búbánatért kínlódunk itt anyanyelvi jogokkal? Anyanyelvi oktatással? Olyan vérsznob a romániai magyar értelmiség, hogy a fizikai munkás számukra nem létezik. Érdemes még erről a témáról írni, és teljesen hiába jártatni a pofám?
Jó vicc volt ez, röhögjünk! Kacsintsunk össze, mi kétnyelvű, nagyon műveltek, megérdemli, amit kap a sok székely bugris Székelyföldön, mert még románul sem tud.
Reméltem, hogy valaki valahová bekommenteli, mennyire beteg ötlet ez a kasszában éneklés. Mert az.
Az is elég beteg dolog, hogy egy jogvédő mentegeti a magyarságot a szentgyörgyi idézőjelbe tett események után, hogy mi magyarok lényegében tiszteljük december elsejét és a hazafias énekeket. Minket alázott a vérsoviniszta román főnöknő, de helyettünk is kijelenti, hogy mi mennyire respektálunk mindent, gyorsan kiigazít, púderez, nehogy valakit megbántsunk. Van egy kisebbségi magyar társaság, akik mindenhol és mindenkor bocsánatot kérnek. Gondoljunk bele, a miccses sztori után is bocsánatot akartak kérni a megbántott románságtól. "A baj az, hogy volt akit lejáratni. És ilyen esetekben félre kell tenni a büszkeséget, és elnézést kell kérni. Elnézést a klienstől, akit nem szolgáltunk ki, elnézést az erdélyi magyaroktól, akiket lejárattunk a tahóságunkkal, és elnézést a románoktól, amiért okot adtunk arra, hogy egy olyan videót készítsenek, amiből másmilyennek ismerik meg az erdélyi magyarokat, mint amilyenek valójában vagyunk." Bár egy cikk erejéig tértek volna vissza a témára, hogy a pellengérre állított eladótól bocsánatot kérjenek csőlátásukért. Ennyi gerinc viszont senkiben sem volt. Ha holnap történne meg, ugyanígy reagálna az elit.
Teljesen fölösleges gesztus volt ez is, éreztem valami szekunder szégyent. Jobb lett volna a boltról beszélni, mondjuk az elbaltázott magyar feliratokról, mert az szóba se került. Ha valaki bocsánatkéréssel tartozik, az az üzletlánc, de ezt sem feszegették.
Az ünnep, ahogy én látom
Ha egy bolt, azt szeretné, hogy az alkalmazott ünnepeljen, akkor az adott napon nem nyit ki. Ilyen egyszerű. Nem kell aznap dolgozni, mindenki azt csinál, amit csak akar, úgy ünnepel, ahogy akar.
De itt ilyesmiről szó sem volt, bementünk dolgozni, a főnöknő szokás szerint alázott, mert ő úgy szerette és megtehette. Félreértés ne essen, mindenkit alázott, nemzetiségtől függetlenül. Talán egyik román kolléganő szeretett volna részt venni valamelyik rendezvényen, mert nagyon érdekelte, de neki sem jött össze. Az ünnepekkel kapcsolatban, az sem érdekelt soha senkit, ha valakinek a gyereke valahol szerepelt és a büszke szülők legalább azt a szereplést megnézték volna. Minden ünnepnél előjött ez a probléma, több kolléganő sírt ez a két év alatt, mert nem lehetett ott a gyerek előadásán, nem cserélhettek, nem kaptak szabadnapot, egyebek.
Az üzlet elég zajos, a hangosbemondó folyamatosan tájékoztatja a vásárlókat, melyik kassza zár és melyik kasszát nyitják ki. Ott volt a fülecskénken a fejhallgató, nehogy elpilledjünk a kasszában. Bónuszként ott voltak a román nacionalista, fellobogózott vásárlók, akik az ünnepre érkeztek és nagyon kellett figyelni, hogy milyen nyelven beszélünk.
Ebben a kellemes és ünnepi hangulatban jött a kérés, hogy igazán dalolhatnánk a kasszában. Elénekelhetnék a Noi suntem români című nótát. Pont azt, semmi más nem jutott eszébe, előtte kikérdezte a műszakot arról, hogy mit ünnepelünk. Gátlástalan, rosszindulatú nő volt. A főnöknő rázendített az irodában, fülesben hallottuk, és jó ötletnek találta, hogy mind énekeljük. Újra leírom, hogy a román munkatársak sem akartak énekelni. Én ezt a kasszában dalolást, akkor is visszautasítanám, ha Magyarország közepén álló boltban kérnének erre március 15-én és a Kossuth-nótáról lenne szó. Nem egy vegyeskereskedésben van annak a helye. Nem úgy, hogy közben figyelem, hogy ne lopjanak, számolom a termékeket, termékcserét bonyolítok, szkennelek és pénzt számolok. Ha már ének, akkor ne felső utasításra tegyem, átizzadt felsőben, saját izzadságomba pácolódva. Hadd menjek ki ünnepelni, cseréljem le a munkaruhát, öltözzek át szép ruhába, érezzem embernek magam és ha úgy tartja kedvem, elénekelem a Kossuth-nótát.
Sajnálom, ha ezzel megsértem a finom lelkű jogvédőt, de nincs az az isten, hogy én a Noi suntem români című nacionalista nótát énekeljem. Igazából nem sajnálom, iszonyúan dühös vagyok ez a jópofizás miatt, ez a vastag seggnyalás miatt, mert hallgatni is rossz volt. Már egy nyomorult Facebookcsoport (MaghiaRomania) követőinek is ennyire meg kell felelni? Úgy a vérükben van a megfelelni vágyás, hogy mindent megteszünk, csak csend legyen? Nem is értem mire gondol, mikor azt mondja, hogy nekem ezt a hazafias dalt, vagy más nacionalista román dalt tisztelni kellene. Mi a cifra búbánatért tiszteljem? Egyáltalán mire gondoljak, a Treceți, batalioane române, Carpații nótára? A műveltségem része kellene legyen? Mégis miért, valami másodrendű polgár vagyok?
Megköszönném, ha az én nevemben senki nem nyilatkozna ilyen hazafias nótákról. Ezen a szinten hadd tartozzon már rám, hogy mit tisztelek és mit nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése