Fast fashion: környezetszennyezést és abúzusokat rejtő káprázat

http://www.pelicam.ro/filme/competitii-internationale/lung-metraje/adevaratul-cost-2

A divatipar volt a Pelicam filmfesztivál ötödik kiadásának kiemelt témája. Ez a világ második legszennyezőbb ipara, csak az olajipar előzi meg, és egy olyan téma, amiről sokkal többet kellene beszélni. A trendek bűvöletében hajlamosak vagyunk könnyedén átlépni a divatiparban elkövetett visszaélések felett. Meghívottaink Lucy Siegle, a Guardian újságírónője és a The True Cost dokumentumfilm producere, Reet Aus divattervező, az Out of Fashion dokumentumfilm főszereplője, Laura Ștefănuț újságírónő, az Európában készült oknyomozó riport szerzője és Ioana Ciolacu divattervező.

Lucy Siegle: A divatipar az elmúlt két évtizedben átalakult, az a divat, amit megvásárolunk- a fast fashion- felfoghatatlan lett volna korábbi generációk számára, az árak egyre csökkentek, az ipar pedig a gyorsaságra és az alacsony árakra épít. A piac nagy játékosainak nincsenek gátlásaik, így 1-2 éve nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Érdemes megnézni a nagy divatcégek beruházásait, nagyon gazdagok, és a beruházások szintje nagyon magas. A ruhák ugyanúgy készülnek, mint minden más termék, ahogy például a sampon is készül, nincs semmi különbség. Bizonyos szempontokból rosszabb a helyzet, mint 5-10 éve, de van ez a csodálatos mozgalmunk, olyan emberek, akik nem szeretnék ezt a rendszert támogatni: antikapitalisták, vásárlók, aktivisták, kutatók, ők mind nemet mondanak. Az ipar azonban még rosszabb, még gyorsabb és nagyon gyorsan terjeszkedik. Mindez nem néz ki túl jól, de a mozgalom optimista.

Laura Ștefănuț: Egy éven keresztül dokumentáltam a romániai és bulgáriai konfekcióipart, és valóban rendszerszintű problémáról van szó Európa ezen a részén is. A nyugatiak úgy gondolják, ha Made in Europe címkéjű ruhát vesznek, az méltányos kereskedelemből származik(fair trade). Sokkolt, hogy mennyire félnek ezek a munkások, nem mernek beszélni senkivel, aki nem a gyárban dolgozik. Egyeseknek betanították, hogy ne mondjanak semmi rosszat a gyárról. Még sehol nem láttam ilyen mély félelmet, pedig más abúzust elszenvedő csoportokkal is dolgoztam, például szexmunkásokkal. A nők rendszeresen elájulnak, nagyok sok órát dolgoznak és nem fizetik ki őket, ez rendszerszintű. Miután publikáltam a történetet, felhívott egy munkásnő és elmondta, hogy tüntetni fognak. Mondtam, hogy hűha, nagyszerű, mert pár hónapja nem kaptak fizetést. De ők nem a fizetések miatt akartak tüntetni, hanem a cikkem miatt.

Reet Aus: Én a divatipart kutatom. A kisebb európai gyártóknál kezdtem és úgy terveztem, hogy eljutok az ipar nagyágyúihoz. Történt valami érdekes, sikerült eljutnom a Pexinco-hoz, Banglades legnagyobb gyártójához, 42.000 ember dolgozik nekik. Mikor az ottani vezérigazgatóval beszéltem, rájöttem, hogy van közös érdeklődési pontunk és ez az ipari anyagpazarlás. Még mindig együttműködünk, elindítottunk egy minősítési folyamatot, mert eddig nem volt ilyen minősítés. Elkezdtünk maradékokból dolgozni, hogy lássuk mennyit tudunk ezekből újra beépíteni a gyártásba. A divatmárkáknak ez új dolog.

Ioana Ciolacu: Amit  divattervezőként a  fenntarthatóságért teszel, az nem kell a vásárlóid rovására menjen, nem kell meglátszódjon a dizájnon. Ha megtudják, akkor boldogok. Ezen a piacon nem találtam senkit, akit a fenntarthatóság foglalkoztat. Találtam egy bőrcipő készítőt, vele együtt fogok működni, hogy alternatívákat dolgozzunk ki. Szerinte, ahhoz, hogy profitja legyen, fontos, hogy bőrt használjon. Most azon dolgozunk, hogy kiiktassuk a bőrt. Nem lesz túl nagy impaktja, de kezdetnek nem rossz. Elindítottunk egy újrahasznosítási programot, hogy jobban tudjak aludni, hogy valamit visszaadjunk. A nálunk vásárolt termékeket ingyen javítjuk. (Az anyagmaradékokat Călărasira küldik, ahol rongyszőnyeg készül belőle.)

A cikk eredetije itt olvasható
Stefănuţ cikke hét nyelven, köztük angolul a Balcan insight portálon

...