Inkognitóban a konfekciógyárban

http://cdn.nycitynewsservice.com/blogs.dir/795/files/2015/10/YeeRK_3.jpg

Laura Ștefănuț Európában készült cikkének ismertetőjéből kimaradt ez a  nagyon érdekes részlet

Miután Románia minden régiójában interjúkat készítettem konfekciógyártó munkásokkal, úgy döntöttem, saját bőrömön tapasztalom meg, milyen a munka egy ilyen gyárban. Egy temesvári gyárra esett a választásom, amit elismert audit-cégek ellenőriztek, mind magáncégek, mind civilszervezetek részéről. Nem tudtam varrógéppel varrni, így a nyomtató részlegre jelentkeztem. Reggel 6 órakor a munkások már a gyárban voltak. Ha pár másodperccel 6 óra után teszik ujjukat az ujjlenyomat-olvasóra, egy egész órát levonnak a fizetésükből.

Egy felügyelő körbevezet a részlegen. Erős vegyszerszag tör ránk, de a felügyelő megnyugtat, hogy áttértek a vízalapú festékekre, amik nem veszélyesek az egészségre. Elmondja azt is, hogy naponta kapni fogok egy üveg tejet (a tejet védőitalként adják olyan munkásoknak, akik nehéz és egészségkárosító munkát végeznek). A munka legnehezebb része a meleg elviselése-teszi hozzá, mert nem kapcsolják be a ventilátorokat, hogy ne tegyék tönkre a friss festéket. Két veterán munkásnő segítségével nekilátok.

ragasztóberendezés http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/konnyuipar/ruha-es-textilipari-szakmai-ismeret/a-ragasztoanyagok-a-ruhaiparban/ragasztas-a-ruhaiparban

Anyagdarabokat kell rátennem egy hatalmas papírra rajzolt mintára. Olyan, mint egy puzzle. Ez egy hatalmas nyomtatógépbe kerül, ahol még ráteszik a logót és egyéb dizájnelemeket. Majd felviszik a varrodába, ahol sportnadrágok és sportfelsők lesznek belőlük. Az agy lefárad az ismétlődő mozdulatoktól. "Vigyázz, ne vágd meg magad, a lap széle vág, mint a penge!"- mondják a munkatársaim. Mielőtt a gépbe tolják, ellenőrizik, hogy a határokon belül maradtunk-e. "Szerencséd van, hogy ilyen magas vagy, mert jobban át tudsz hajolni az asztalon, jobban látod a vonalakat."
Az a baj, hogy túl lassan dolgozom. Műszakonként 300-400 darabot kellene elkészítenem.

Reggel 9-kor már iszonyú hőség van a csarnokban. A munkatársnőim kivörösödött arccal verejtékeznek a sportruházat fölött. Bevillan, hogy én is izzadtam futószerelésben, és rádöbbenek, hogy soha nem tudtam, miként állítják elő ezeket a ruhákat. 11-kor, mire elérkezik az egyetlen szünet ideje és 20 perc szünetet tarthatok, már kicsavartnak érzem magam. A tekintetem opálos a megfeszített figyelemtől, hogy az anyagdarabokat megfelelően helyezzem a finoman rajzolt vonalakra. A nyakam bemerevedett, mert ráhajolok az asztalra. Fájnak a lábaim. De megfeleltem, így alkalmaznak, a fizetésem bruttó 975 lej lesz, alig több mint 700 lej marad belőle nekem (közben a minimálbér 1050 lejre nőtt). Ugyanúgy, mint a többi munkásnőnek, akik tíz év után is minimálbérért dolgoznak. Egy munkatársam figyelmeztet, hogy a dolgok nem lesznek mindig ilyen szépek, mint most. Szépek?! Még nem volt részem abban a gőzben, amit más gyárakban hallottam, de az állapotok így is szörnyűek és a pénz két hétre sem elég. A munkás és a társai folytatják a figyelmeztetést. Elmondják, hogy az éjszakai műszakban, a túlhevült nyomtatógépektől gőzzel telik meg a csarnok.

A főnökasszony rendszeresen megalázza őket és a pénz nem elég arra, hogy eltartsák a családjukat, így túlórázniuk kell, ami kikészíti őket fizikailag. Végül elmondtam a munkásoknak, hogy újságíró vagyok és találkoztam velük a gyáron kívül, ahol további elkeserítő történeteket meséltek. Mind arra törekedtek, hogy javítsanak a helyzeten, de most már szinte beletörődnek. Nincs akivel, túl nagy a félelem és túl erősek a gyártulajdonosok. Fizetésemelést kértek, de csak sértegetést kaptak, panaszkodtak, hogy bírhatatlan a hőség és ezért ájuldoznak a munkások, de a ventilátorokat csak akkor kapcsolják be, ha ellenőrzés van.

Megpróbálták kideríteni, hogy miért kapnak egy-egy hónapban kevesebb fizetést, mikor túlóráztak, de senki nem magyarázta meg nekik. Panaszt tettek a Munkaügyi Főfelügyelőségnél, akik megbüntették a gyárat, de a munkások élete ugyanúgy folytatódott. Van egy sikertörténet is, felhívtak egy bukaresti nő auditort, akinek a névjegykártyáján az állt, hogy egy magáncég társadalmi felelősségvállalás auditora. Elpanaszolták neki a fizetéseket, a túlórákat, a megalázásokat, meg azt is, hogy az ebédidőből lefaragtak 10 percet és a férfiak nem kapták meg a védőitalt. Visszakapták a tejet és a tíz perc ebédidőt.
Még a felsorolt problémák, az ájulások, megalázások és túlórák nélkül is úgy gondolom, hogy lehetetlen normális munkahelyet találni a textiliparban. Mégis százezrek dolgoznak továbbra is ilyen gyárakban, rossz fizetésért, rossz munkahelyi körülmények között.

Laura Ștefănuț cikkének összefoglalója itt olvasható
http://kettosmerce.blog.hu/2016/02/12/nem_kell_azsiaig_menni_a_kizsakmanyolt_munkaeroert_varronok_az_unio_szelen

A teljes cikk románul
http://ziaruldecalafat.ro/fabricat-in-europa-romance-exploatate-in-industria-hainelor-de-lux-la-sc-maglierie-cristiani-calafat/